hirdetés

Az okostelefonok ma már életünk részeként messze nem csak telefonálásra alkalmasak, mivel a számtalan alkalmazásnak köszönhetően szó szerint is mindent egy kézben tarthatunk, szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre, de akár egyszerűbb grafikai munkákra is használhatjuk, valamint streamelésre, bankolásra, egyéb feladatokra is. Emiatt, ha megsérül a készülék, úgy érezhetjük, mintha az életünk omlott volna össze.

 

Súlyosabb sérülés esetén – amikor nem sikerül életet lehelni a telefonba, mert akár a hardverek is károsodhattak – sincs minden veszve, erre szakosodott cég, de akár egy kellő szaktudással, tapasztalattal rendelkező felkészült szerviz is a segítségedre lehet.

Mit tehetsz az első sokk után?

Az első, ami eszedbe juthat, az egy felkészült szerviz, mint amilyen a GSM Pont márkafüggetlen szerviz felkeresése, ahol a hétköznapi javítások mellett adatmentéssel is foglalkoznak, és Budapesten már 2 helyen is várják a bajba jutott mobilosok megkereséseit.

Az adataid esetleges elvesztése fájdalmas és érzékenyen érintő probléma lehet, hiszen akár az irodád is lehet a mobilod. Ilyen esetekben utólag már esetleg csak az adatmentés segíthet. Ha azonban még nem történt baj, csak érdeklődsz a téma iránt, most azonnal kezdj neki a biztonsági mentéseknek, szinkronizálásnak.

Az adatmentés komoly szakmai tudást feltételez, ezért főként, ha csak felhasználó vagy, nem érdemes kísérletezni az interneten fellelhető módszerekkel. Az adatmentésre szakosodott cégek vállalják nemcsak PC-k, laptopok, notebookok, hanem többek között az okostelefonok elveszett adatainak kinyerését is.

Amikor megoldást jelenthet az adatmentés

A jó hír, hogy a legtöbb esetben van megoldás az elveszett adatok visszaállítására. Bár vannak olyan, az alaplap vagy a memóriachip bizonyos sérülésével járó esetek, amikor már a szakemberek sem tudnak segíteni, de ne a legrosszabbra készülj fel.

Amennyiben a sérülést követően se kép, se hang, telefonod be sem kapcsol, vidd be egy képzett szakembergárdával rendelkező szervizbe – támpontot adhatnak az interneten fellelhető vásárlói értékelések, vélemények -, és kérd a készülék átvizsgálását. A komoly szervizek ingyen állapotfelmérést végeznek, ez alapján tudják megállapítani a sérülés jellegét, a sérült alkatrészek cseréjének lehetőségét, költségvonzatát.

Ha adatmentés válik szükségessé, az sok esetben elvégezhető egy speciálisan erre kifejlesztett szoftver segítségével. Az alaplap cseréjével sok esetben megoldható a probléma, bár ez az adatok teljes elvesztésével jár.

Tudnod kell, hogy az okostelefonok is minden tárolt személyes adatot egy külön memóriába, a többszörösen biztosított chipbe mentenek. Végső esetre ott van a chipmentés lehetősége. Nem egyszerű és ráadásul igen költséges műveletről van szó, de a legtöbb esetben segíteni szokott.

Hasznos, ha már egy telefon megvásárlásakor, beüzemelésekor gondolsz a lehetséges sérülésekre, adatvesztést okozó problémákra, és a memóriakártyára, plusz a felhőbe történő mentést választod adataid, fotóid védelmében.