hirdetés

Már itthon is van nyugat-nílusi lázban szenvedő beteg. A fiatal férfi otthonában lábadozik. A Cívishír megkereste Gergelyt, akit telefonon értesített az ÁNTSZ, hogy a nyugat-nílusi láz gyengébb fajtájával fertőződött meg.
szunyog_fertozesMint a 27 éves férfi elmondta, augusztus 8-án a munkahelyén kezdett rosszul lenni: állva szédült, ülve vagy fekve semmi baja nem volt, ezért lepihent, majd folyadékot ivott. Mivel közérzete nem javult, 39 fokos lázzal hazament. Pihent, majd másnap még sokkal gyengebben, lázasan ébredt, továbbra is szédült és erőtlen volt. Ez az állapot a hét hátralévő részében is tartott, melyhez étvágytalanság, izom- és ízületi fájdalom és folyamatos, tompa fejfájás társult. Mivel az elmúlt időben sokat dolgozott, kimerültségre gyanakodott és úgy gondolta, egy kis pihenés helyre teszi a dolgokat. Vasárnapra el is múlt a láz, azonban zuhanyzás után észrevette: felső teste, a karjai és az arca is tele van apró, piros kiütésekkel.

 

A férfi augusztus 13-án elment háziorvoshoz, aki a „nyaki kötöttség” miatt agyhártyagyulladásra gyanakodott, ezért beutalta a sürgősségire. Ott kontrasztos CT-vizsgálatot végeztek, majd gerincvelő-folyadékot vettek tőle, melyből megállapították, nincs meningitiszte, és átküldték az infektológiára, ahol a tünetei felsorolásánál félbeszakították és azonnal befektették. A főorvos azt mondta, nyugat-nílusi lázra tippel.

A kórházban naponta háromszor kapott infúziót, szteroidokat, vízhajtót, fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, közben volt kontasztos MR és neurológiai vizsgálat is. Sok vért vettek tőle, melyet Budapestre és Debrecenbe küldtek elemzésre. Az EEG-vizsgálat kimutatta, hogy agyvelőgyulladása van, de mivel folyamatosan javult az állapota és a közérzete, nyolc nap után hazaengedték úgy, ha bármi baja van, azonnal menjen vissza.

 

Másnap otthon aludt, így nem hallotta, mikor az ÁNTSZ szakemberei kopogtattak nála. Később telefonon értesítették: pozitív lett a vérmintája nyugat-nílusi lázra.

Megkérdezték, a közelben tart-e valaki állatot, például madarat vagy lovat, volt-e mostanában külföldön, adott-e vért vagy kapott-e oltást kullancs-encephalitis ellen. Mivel a vírus emberek között nem terjed, nem kellett visszamennie a kórházba, de egyelőre nem mehet napra, strandra és nem végezhet fizikai munkát.

Gergely nem tudja, hogyan kapta el a vírust. Két lehetőség merült fel benne: egyrészt másfél hónapja barátaival a Bükki Nemzeti Parkban túrázott, majd két kullancsot talált a testében. A másik tippje pedig az egyre inkább lőtt sebekre hasonlító szúnyogcsípések: ilyenből több is érte a közelmúltban. Egyik kézfején 5 centis, hólyagos csípés volt, melyet augusztus legelején szerzett.

Legutolsó vérvétel-eredménye egy hét elteltével sem érkezett meg, így jelenleg betegszabadságon van. Mint fogalmazott, most piheni ki a pihenést, és reméli, hamarosan visszatérhet mindennapi életéhez.