A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával sikerült még áprilisban elhelyezni egy győri hajléktalant egy lakókocsiban s ezt a hírt frissítették egyfajta válaszul a DK elnök, lépcsős, Kossuth téri villám hajléktalankodására válaszul. Úgy tudjuk nem kizárt, hogy a párt folytatja majd a lakókocsis programját.
Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutyának is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá. – írta a Kétfarkú Kutya Párt a közösségi oldalán.
A párt azt írja: szeretnének másoknak is segíteni még több lakókocsival. Többek között erre is fordítanák a 2019-es párttámogatásuknak azt a részét, melyet nem kell az akcióik miatt kirótt büntetésekre fordítaniuk.
A poszt aktualitását láthatóan Gyurcsány Ferenc akciója adja, aki mosolyogva és jó hangulatban éjszakázott a Parlament lépcsőjén valódi segítséget, a templomok és a stadionok megnyitását követelve. A Kutyapárt ezzel kapcsolatban ezt írja:
Aztán persze mi is kiülünk majd egyik éjjel a Parlament lépcsőjére.(Mindenképp érdemes odaülni, mert az címlapos hír egy napig, erről meg egy szót se írt semelyik újság.)
A párt Rózsa sándor II.Népi Közpénztékozló Alap néven írt ki pályázatot 2019-es pártfinanszírozása hasznos elköltésére. Ehhez várják az újabb ötleteket.