hirdetés

Így karácsony környékén sokkal inkább érezhető a feszültség Budapest utcáin, mint általában. Az ember azt hinné, hogy a szeretet ünnepe szeretettel tölti meg a szíveket, de sajnos én évek óta nem ezt tapasztalom. Ilyenkor sokkal ingerültebbek és türelmetlenebbek az emberek egymással. Tehát karácsonykor még jobban utáljuk  azt, akit eddig is a hátunk közepére kívántunk. Vajon miért van ez így?

people group circle silhouette on sun sky collageEgyetlen észszerű magyarázatot látok erre a jelenségre, és az az emberekben eredendően gyökereztetett vágy a valahova, valakihez tartozásra. Először is adott egy átlagpolgár, aki tegyük fel, dolgozik, este hazamegy és beül a tévé elé. Brutálisan magányosnak érzi magát, ahogy a vacsoráját egyedül költi el. Nevezzük őt Bélának! Béla nézi a csodadobozt, ahonnan mérhetetlen mennyiségű erőszak, pornográfia és gyűlöletkeltés árad bele az amúgy nem alapvetően hanyatló agyába.

Ez a sok negatív ám intenzív inger aztán szépen beeszi magát az agytekervényei közé, és mint egy vírus, szaporodni kezd. Reggel felkel, és ismét dolgozni indul, de a kórság már eszi az agysejtjeit, zümmög a fejében a láz, hogy ő aztán utálja a migránsokat, meg a BKK is micsoda egy megbízhatatlan egy tolvaj cég, a néni a buszon büdös, és amúgy is ez a srác miért lökdösi a táskájával? Szegény Béla ezen a ponton hőbörögni kezd, eszébe jut a fiatalkora, amikor még nem szippantotta be az az átkozott mókuskerék. Amikor még koncertre járt, meg sört ivott a kolesz diszkójában. Hová lettek azok a gondtalan boldog évek? Azt hitte, majd viszi valamire, ehelyett ezek a társadalom szemetei itt tolonganak körülötte, akik amúgy feleannyira se okosak, mint ő, meg nem is küzdöttek annyit, mint ő. Ekkor főhősünk saját nyomorán megsértődve ráripakodik a fiúra mondjuk: „Vedd már le azt a táskát, lökdösöl itt mindenkit!” Ugye? Sose azt mondja a mérgezett Isten barma, hogy neki okozol kellemetlenséget, hanem mindenkinek globálisan.

Na és itt jön a vírus terjedésének és szaporodásának mentális cseppfertőzése. A szomszéd széken ülő néni is látta tegnap a híradót, őt meg elhagyta a férje, vagy ilyesmi. Kontráz egy frappánsat Béla pártján, hogy ”ezek a mai fiatalok!”, és a kapcsolat létre is jött. Ők már együtt utálnak valakit, tehát már nincsenek is egyedül. Na elképzelésem szerint ez ugyanígy működik minden más témában, legyen az dohányzás, kutya, bármi akár személyesebb dolog is, amiben együtt szidhatják az emberek a másikat. A Bhagavad Gitában olvastam, hogy az emberek, amikor pletykálnak egymásról, igazából Krisnáról akarnak beszélni, mert ő belénk kódolta az ő keresését, csak az emberek nem jöttek rá, hogy a vágy a másokról beszélésre azért van, hogy az Istenről beszéljünk.

Teljesen ateista vagyok, senkit se fogok megtéríteni, de picit gondoljunk bele! Vajon honnan jön ez az elképesztő késztetés, hogy együtt beszéljünk valakiről? És miért ennyire negatív értelemben éljük ki ezt a nyilvánvalóan kódolt vágyunkat? Biztos, hogy mindenki, még a legtisztább lelkek is elcsábultak már valaki szidalmai hallatán és becsatlakoztak abba. Szeretünk együtt utálkozni, lássuk be, és változtassunk ezen, mert ha így folytatjuk, lassan felemésztjük egymást, a bolygót és egy élhetetlen szörnyű sivár ronccsá alacsonyítjuk le ezt az amúgy még rengeteg potenciált rejtő gyönyörű világot!

(Bánrévi Lili)