hirdetés

Az az istenverte megbocsátás! Amikor pontosan tudod, hogy az a tizenéves barát hogyan bánt el az összes többivel, akit oly forrón szerettél. Őszintén lüktető lélekkel, akik a múltad szikláiba kapaszkodva mesélik az életednek igen fontos megnyíló virágainak, burjánzó szivárványszíneit.

megbocsatas_673_01Akikért tűzzel-vassal tűzbe mennél, mert láttad őket oly tisztán és fényesen ragyogni, amikor az erkölcs, az érték és minden más értelmét veszti, mert olyan felfoghatatlan dimenzióban jársz velük, amilyenekkel még sose mertél találkozni. Amikor a testi szépség lényege elhalványulni látszik, mert a lelkek oly mértékben fonódnak egymásba, hogy azt emberi ésszel felmérni teljes képtelenség. Ők, akik teljes szívvel beeszik magukat a kollektív tudatodba. Ők, akiket oly elfogadhatatlan szeretettel szerettél, hogy a szerelmesed féltékenységében tajtékzott a dühtől. Ők, akik más emberek számára érthetetlen módon íródott, életed könyvében vastagon szedett betűvel szerepelnek. Amikor őket bántja az a Kedves, az az isteni lény, akit ugyanígy szerettél feltétel nélkül, gyermeteg gyermeki szeretettel. Hogyan lehet, hogy mégis megbocsátunk? 20 év barátságai, tapasztalásai emelnek kalapot a jelenünk előtt és kacsintanak cinkosan a holnapunkra. És mi mindig megbocsátunk. Mert láttuk őket meztelen, csak úgy tisztán fényesen, ahogy az Isten előtt születtek. És ekkor teljesen egyértelmű lesz a megbocsátás. De hogyan lehetséges ez? Láncra verve ragaszkodunk a régen tapasztalthoz és az agyunk képtelen felfogni a tényt, hogy már más fejezetet írunk. És ez már nem az az ember, akibe oly forrón vetettük végtelen hitünk. De hiába a tudat. Mégis megbocsátunk!

(Bánrévi Lili)