hirdetés

Az éjszakai műszak után volán mögé ülőknél jóval nagyobb a baleseti kockázat, mint eddig gondolták. Egy amerikai kutatás tesztsofőrjeinek 80 százalékánál veszélyes volt az esti munka után vezetni.

éjszakai vezetés

 

Éjszakai műszakban dolgozó emberek bevonásával készítettek egy tanulmányt amerikai kutatók, akik kétszer két órát vezettek egy elkerített pályán. A 16 résztvevő első körben átlagosan 7,6 órát aludt a tesztet megelőző éjszaka és nem dolgozott, míg a második körben az éjszakai műszakjukat követően ültek a volán mögé.

Amikor a résztvevők közvetlenül munka után szálltak autóba, hatan közülük egy vagy több balesetközeli élményt is átéltek, és hetüknek le kellett állniuk a teszttel biztonsági okokból. Amikor azonban aludtak a vezetés előtti éjszaka, semmi ilyesmit nem tapasztaltak.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt tanulmány szerint a kialvatlansággal összefüggő gyengébb vezetési képesség a teszt első 15 percében nyilvánvalóvá vált.

Még a veteránnak számító éjszakai műszakosok esetében is kockázatos volt, amikor álmosan vezettek, viselkedésük az emelkedett véralkoholszintű sofőrökéhez hasonlított – húzta alá közleményében a tanulmány vezető szerzője, Michael Lee, a bostoni Brigham and Women’s Hospital munkatársa.

A szakember szerint minél többet vezetnek ilyen állapotban ezek az emberek, annál nagyobb az esetükben a baleset kockázata. Nagyjából 9,5 millió amerikai, vagyis a munkaerő 15 százaléka dolgozik éjjeli vagy váltott műszakban. Az Egyesült Államok halálos kimenetelű vagy kórházi kezelést igénylő súlyos autóbaleseti sérülései 20 százalékának okozói álmos sofőrök.