hirdetés

Több mint negyven éve jártunk a Holdon utoljára. Az Apollo–17 legénysége szállt le, azóta azonban úgy tűnik, már nem olyan fontos. Sok kutató szerint azonban a Hold igen fontos a további kutatások miatt, hisz innen könnyebb lesz bárhova is eljutni, ha egy komplett bázist tudnak majd felépíteni.

apollo17

1972. december 7-én indult útjára mind a mai napig utolsó misszióként az Apollo–17 a Holdra, fedélzetén három asztronautával, Eugene Cernan parancsnokkal, Ronald Evansszel és Harrison Schmitt-tel. A misszió célpontja a Taurus-Littrow régió volt, ezen belül is egy völgyes környék, ahol sokkal fiatalabb és sokkal idősebb kőzeteket is begyűjthettek az űrhajósok, mint amilyeneket bármelyik korábbi Apolló-küldetés vizsgálni tudott.

A mai napig utolsó Hold-űrhajóként számon tartott Apollo–17 1972-es indítását eredetileg december 6-ra tervezték, de a Saturn–5 hordozórakéta kisebb műszaki hibája miatt az indítás átcsúszott  december 7-re, méghozzá aznap éjszakára – így ez lett az Apollo-program egyetlen éjszakai fellövése.

Az űrhajó Challenger nevű holdkompja négy nappal később, december 11-én landolt a Holdon, fedélzetén Cernan parancsnokkal és Schmitt geológus-űrhajóssal (aki egyébként az első tudós volt a világűrben).

A misszió célja az volt, hogy mintákat gyűjtsön a Taurus-Littrow régióból – az asztronauták majdnem 110 kilogrammnyi mintát hoztak vissza a Földre. Az űrhajósok aktiváltak még néhány felszíni mérőműszert, valamint fotókat készítettek az égitestről a Hold körüli pályán és a visszatérés közben is.

Az Apollo–17 egyik asztronautája, Ronald Evans 1 óra 6 perces űrsétát tett a küldetés során.  A három asztronauta végül december 14-én indult vissza a Földre, és 19-én sikeresen landoltak a Csendes-óceánon. A hazatérés jelezte az Apollo-program gyakorlati végét – bár az űrhajók hivatalosan néhány évig még szolgálatban maradtak, érdekes módon azóta sem küldtünk embert a Holdra, sőt, kísérőnket méltatlanul elhanyagoltuk, és más célpontokra, az aszteroidákra, a Marsra és a Plútóra koncentráltunk elsősorban.

A Hold azonban mostanában éli újra fénykorát, hiszen az emberiség túlélésért zajló küzdelmében komoly jelölt lehet a jövőbeni missziók számára. Az valószínűleg senkinek nem újdonság, hogy előbb-utóbb kénytelenek leszünk a Földön kívül, más bolygókon vagy égitesteken keresni, ha nem is új otthonunkat, de apadó erőforrásaink utánpótlását biztosan. Jelenleg három lehetséges célpont játszik szerepet ebben a folyamatban lévő, de egyelőre még nagyon gyerekcipőben járó tervben: a Hold, a Mars és a kisbolygók. Mindegyiknél olyan, számunkra értékes energiaforrásokat találhatunk, amelyek potenciális jelöltekké teszik ezeket az égitesteket a túlélésért folytatott harcunkban.

A Holdon több olyan erőforrás található, amelyeket kiaknázhatnánk, például napelemek építésével vagy az itt található víz oxigénre és hidrogénre bontásával, utóbbiakból nemcsak egy esetleges emberes holdbázis oxigénellátását, de az innen induló rakéták meghajtását is meg lehetne oldani.

Sőt, a Hold talajából, a regolitból pedig a hélium 3-as izotópját bányászhatnánk, amely a jövőben lehetséges nukleáris üzemanyagforrás lehet – ráadásul nem is radioaktív. Persze ez mind még a jövő zenéje, de úgy tűnik, a Hold szerencsére újra az űrkutatás fókuszába kerül.

(Esti Újság–Origo)