hirdetés

Új elnököt választott Lengyelország és új szelek fújnak. Bronislaw Komorowski eddigi lengyel államfő elismerte vereségét, miután nyilvánosságra kerültek az elnökválasztás vasárnapi, második fordulóján készült exit poll felmérések eredményei. Andrzej Duda Kaczynszki néhai államfő szellemi örörkösének tekinti magát.

duda andrzej

A vasárnap este közzétett exit poll felmérések alapján a lengyel elnökválasztás második fordulójában Andrzej Duda, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje a szavazatok 53 százalékát szerezte meg, míg az eddig államfő, Bronislaw Komorowski 47-et. Ennek ismeretében utóbbi elismerte vereségét.

Az elnökválasztás első fordulója eredményeinek ismeretében írtunk róla, hogy a 42 éves Duda a várakozásokra alaposan rácáfolva előzte meg már akkor a korábban biztos befutónak tartott eddigi elnököt, a nála két évtizeddel idősebb Bronislaw Komorowskit, akit a kormánykoalíció meghatározó pártja, a jobbközép Polgári Platform (PO) támogatott.

Az exit pollok által biztos győztesnek jósolt Duda 1972-ben Krakkóban született, az apja automatizálási, az anyja vegyészmérnök volt. Hívő katolikus családban nőtt föl, gyerekként nemcsak jól tanult, hanem ministrált, és részt vett a cserkészmozgalomban is. A krakkói Jagelló Egyetemen szerzett jogászdiplomát, majd ott maradt közigazgatási jogot tanítani, és pénzkereső mellékállásként ugyanezt oktatta kormánytisztviselőknek, közjegyzőknek és ingatlanfejlesztőknek. A politika szele az ezredforduló idején csapta meg. A liberális Szabadság Unió – a PO egyik elődpártja – aktivistája lett, de a 2005-ös parlamenti választás után, frissen megszerzett doktorátusával a győztes PiS frakciójának a munkatársaként kezdett dolgozni. Egy évre rá Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter helyettesévé nevezték ki, s ebben a minőségében érvelt amellett, hogy az Európa Tanács által a halálbüntetés elleni nappá kinevezett október 10-e az abortusz, illetve az eutanázia elvetésével együtt legyen a jog az élethez napja.
2008-ban került Lech Kaczynski PiS párti államfő kancelláriájára. Politikai idoljának tekintette Kaczynskit, és miután az elnök 2010-ben életét vesztette a katyni megemlékezésre tartó kormánygép szmolenszki tragédiájában, támogatta, hogy a néhai államfőt a krakkói Wawel-székesegyházban, a lengyel királyok és költők temetkezési helyén, a modern Lengyelország atyjának tartott Józef Pilsudski marsall szarkofágjának szomszédságában helyezzék végső nyugalomra. A túrázni és síelni szerető Duda Kaczynski szellemi örököseként igyekezett mutatkozni. A biztonságos Lengyelországban tisztes életet és aktív elnöki szerepvállalást ígérő politikus visszacsinálná a nyugdíjkorhatár emelését, bőkezű családi adókedvezményt adna, s elutasítja az eurót.