hirdetés

Uber csak nőknek
2016-04-13 16:41

A kizárólag nőknek szóló uberes szolgáltatás április 19-én indul egyelőre csak az Egyesült Államokban. A sofőrök is nők lesznek, mindezt azért vezetik be, hogy elejét vegyék a zaklatásoknak, így a női utasok nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

női sofőr

A Chariot for Women nevű szolgáltatás ötletét egy korábbi Uber-sofőr, Michael Pelletz találta ki, mivel a visszajelzések alapján a női utasok főleg Indiában és az USA területén kevésbé érzik biztonságban magukat férfi sofőrök mellett.  A feminin telekocsi rendszer e hónap 19-én indul, kezdetnek még csak Bostonban – írja a Hello Gigles.

A Chariot for Women a biztonságos használat érdekében a kizárólagosan női sofőrök alkalmazásán túl az ügyfelek látják az érkező sofőr profilfotóját, autóját és rendszámát, valamint az utazásra szóló privát kóddal is védik őket. A biztonsági szót csak az utas és a rendelt sofőr ismeri, így megbizonyosodhatnak arról, hogy valóban abba az autóba szállnak-e be, amit megrendeltek.

A flotta tagja csak olyan női sofőr lehet, aki már átesett a vállalkozás szigorú alkalmassági vizsgálatán, amibe a bűnügyi ellenőrzés is beletartozik.

Az alapító, Michael Pelletz egy korábbi interjúban már beszélt arról, hogy számít jogi csatározásokra, amiért a szolgáltatás hátrányosan megkülönbözteti a férfiakat, ami igaz is, de szerinte az utasaik biztonságát pont ez az egyenlőtlenség fogja megteremteni.

A Chariot for Women mindezen túl célul tűzte ki, hogy bevételük 2 százalékával olyan jótékonysági szervezeteket fognak támogatni, akik nőkön segítenek. Maguk az utasok dönthetik el az applikáción keresztül, hogy az adott hónapban melyik szervezetnek segítsenek.