Tűzre pattant Michelisz verdája
2016-04-24 16:23
Lángra kapott Michelisz. A magyar gyári Honda-csapat versenyzője az első futamon el sem tudott indulni, már a felvezető körben félre kellett állnia. A másik magyar, Ficza Róbert viszont kilencedik lett, vagyis pontot szerzett a WTCC hungaroringi futamán.
Az első felvezető kör alatt viszont máris elkezdett füstölni Michelisz Norbert Hondája, majd félre is kellett állnia, és egyből oltani kezdték a Civicet. Ezzel még azelőtt véget ért a versenyhétvége lényegi része a pilóta számára, hogy elkezdődött volna.
Arról egyelőre nincs hír, mi történhetett Michelisz kocsijával, de vélhetően a turbó füstölt el a Civicben. Ha sikerülne is megjavítani a második, fő futamra, az utolsó helyről kellene kezdenie azt.
A magyar szurkolók számára némi vigaszt jelentett, hogy a Zengő Motorsport Hondáját vezető Ficza Ferenc már a rajt után több helyet előrelépett, és a kaotikus körülményeket kihasználva folyamatosan zárkózott fel az élmezőnyhöz, végül remek versenyzéssel a 9. lett. Így nemcsak a gyári Citroëneket előzte meg, hanem a Hondákat is.
A bokszutcából érkezett friss hírek szerint Michelisz autóját össze tudják annyira rakni, hogy a második futamon rajthoz tudjon állni.