hirdetés

Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal.A magyar nő őrizetben van a rémtett miatt és hosszú évekig lesz börtönben. Az Esti Újság úgy tudja, hogy elmeorvos szakértőt is kirendeltek az olasz hatóságok..

 

A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést.

A magyar édesanya pénteken kisfia holttestével sétált be egy olaszországi Lidlbe. Azért ment be a boltba, hogy segítséget kérjen, de mire az orvos megérkezett, a kétéves kisfiú már nem élt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül.
A kihallgatás során a nő ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről, ezért akkor még őrizetbe vették, de vasárnap már le is tartóztatták. Az egyik verzió szerint a nő egy elhagyatott kunyhóban hagyta a gyereket, hogy nyugodtan aludjon, de észrevette, hogy a kisfiú elejtette egy játékát, ezért visszasétált érte, de amikor visszament, a gyerek már megsérült. Egy másik változatban azt állította, hogy megtámadták őket.

A BRFK szerint a nő azért ment kisfiával Olaszországba, mert a bíróság az apának ítélte meg a kisfiút, és nem akarta odaadni.

A gyilkos anyáról ha kiderül beteg, akkor az olasz törvények értelmében is elmegyógyintézetbe kerül és ott kezelés vár rá.

A rendőrség megerősítette, hogy a nő valóban küldött az apának képet a sebesült vagy meggyilkolt gyermekről.

A magyar nő egy olasz barátjánál szállt meg, aki a régen ismert, mára azonban bezárt Cavallino bianco nevű szórakozóhely tulajdonosa volt. A nőt a rendőrök kihallgatták, de újságírók kérdéseire egyelőre nem válaszol.

A hatóságok most szemtanúk és térfigyelő kamerák segítségével próbálják összerakni, merre járhatott a nő, mielőtt bement a Lidlbe. A magyar hatóságok is részt vesznek a nyomozásban.

A gyilkossággal gyanúsított nőt korábban már kezelték kórházban, amikor az első fiának szintén olasz apjával hasonló problémái adódtak. Szerencsére akkor nem torkollott az eset tragédiába. A mostani gyermekelhelyezési eset és tragédia rámutat arra, hogy sajnos a szakhatóságok nem teljemértékben kutatják és derítik fel, hogy egy egy szülőnél milyen problémákat okozhat a gyermek elvétele.

(cs)