hirdetés

Elmarad a leszervezett Kis Grófo-koncert Tiszavasváriban. Sokak szerint a jobbikos polgármester miatt. A városvezető szerint a helyi művelődési házban eddig sem volt helye a diszkónak, ezután sem lenne szerencsés. Nos Kis Grófo így másik településen kénytelen fellépni.

kisgrófó-barbanegra

A szervezők állítólag már mindenben megegyeztek a tiszavasvári művelődési ház vezetőjével, ekkor azonban jött Fülöp Erik jobbikos polgármester és a jegyző, akik betiltották a koncertet. Kis Grófo-koncertet terveztek ugyanis március 11-re, péntekre Tiszavasváriba, a koncert azonban elmarad. A Tiszavasvári Online szerint a szervezők a helyi művelődési házzal ugyan megállapodtak, a bérleti díjban is megegyeztek, és vállalták a rendezéssel járó összes előírást és azok költségét is, de a rendezvényt nem tarthatják meg.

Azt írják, a rendezvény előtt a rendőrség levélben kért információt a koncertről a település jegyzőjétől. Állítólag miután a polgármester, a jobbikos Fülöp Erik és a jegyző megkapta a rendőrség levelét, a polgármester utasította a rendezvénynek helyet adó művelődési ház – a Találkozások Háza – vezetőjét, hogy a koncert maradjon el.

Tiszavasvári önkormányzata, képviselő-testülete és szociális és humán bizottsága minden évben elfogadja az éves rendezvénytervet, amelyben nem szerepel a szóban forgó rendezvény, valamint az intézmény korábban sem biztosított „diszkó” típusú rendezvényre helyszínt, és a későbbiekben sem szeretne. Minderről telefonos beszélgetésünk alkalmával tájékoztattam a szervezőt, illetve arról is, hogy más helyszínen történő megrendezéstől nem zárkózik el az önkormányzatunk. Ilyen igénnyel a mai napig nem fordult hozzám a főszervező – közölte Fülöp Erik polgármester.

A koncertet egyébként megtartják pénteken, csak nem Tiszavasváriban, hanem Hajdúnánáson. A két település 14 kilométerre van egymástól.

(Forrás: Faktor–Esti Újság)