hirdetés

Egy ex-sportolót vádolnak szexuális erőszakkal. A 28 éves egykori küzdősportoló egy házibuliban ittasan erőszakolt meg többször egy 41 éves nőt- közölte a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

 

A vádirat szerint 2021 áprilisában a kisportolt testalkatú, küzdősportokban magas fokon jártas férfi egy házibuli után közös ismerősük lakásán ittasan erőszakoskodni kezdett egy 41 éves nővel, és őt minden előzmény nélkül, az akarata ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.

A sértett végig kérte, hogy a nála jóval erősebb fizikumú férfi hagyjon fel az erőszakkal, és fizikailag is ellenállt, de az elkövető ennek ellenére tovább közösült vele. A sértett végig fájdalomról panaszkodott.

A vádlott tavaly május óta van előzetes letartóztatásban.

Az ügyészség szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy 28 éves férfi ellen, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Egy másik eljárás adatai szerint a férfi 2019 decemberében nem fizette ki a viteldíjat, majd ittasan szóváltásba keveredett egy taxissal, megragadta a sértett ruházatát, kétszer megrúgta és egy erős mozdulattal lefejelte őt, s így nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

A két ügyet a vádlott nagy pechére egyesítették, és a taxis sérelmére elkövetett cselekmény miatt is vádat emeltek.

A férfi korábban is volt már büntetve, részben erőszakos cselekmények miatt – tudatta a KNYF.

(CsT)