hirdetés

Nem fogadta el a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén a bűnösség beismerésével járó 12 évnyi szabadságvesztést a CBA egykori résztulajdonosa, akit Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője apósának meggyilkolásával vádolnak. Mint ismeretes a vádlott nem fizette ki a bérleti díjat, amiből szóváltás lett, majd késelés.

B. István ugyan azt nem tagadja, hogy megszúrta ismerősét, Lazsányi Lászlót, de szerinte ő csak védekezett. A sértett családjának jogi képviselője szerint viszont nemhogy sima emberölés, hanem annak minősített esete alapján kellene eljárnia a bíróságnak, mert álláspontjuk szerint a vádlott aljas indokból, mi több, az sem kizárt, hogy előre megfontolt szándékból ölt.

Mint ismeretes egy 19 centis vadásztőrrel háromszor szúrta meg a gyanúsított a sértettet még 2021 december 3-án délután egy budapesti, Nánási utcai lakásban. Egy-egy szúrás a védekező Lazsányi kezét és vállát érte, a harmadik viszont áthatolt a hasfalon, megsértette a rekeszizmot és a szívburkot is, az áldozat életét pedig nem lehetett megmenteni.

A vádlott B. István ezzel a tőrrel törte fel a gyilkosság előtt pár órával hatodszorra is azt a lakást, amit ő bérelt a sértettől, ám 2021 nyarától már semmit nem tudott fizetni. Az egykori milliomos, a CBA üzletház egyik résztulajdonosa ugyanis teljesen tönkrement. Lazsányi László többször is felszólította a 2020-ban bérelt ingatlan elhagyására, birtokvédelmi eljárást is indított B. Istvánnal szemben, sőt kicserélte a lakás ajtaján a zárat is, kipakolta a nem fizető bérlő holmiját, de az albérlőt ez sem hatotta meg. Újra és újra feltörte az ajtót, éjszakákat töltött jogosulatlanul a lakásban, emiatt rendőségi feljelentést is tett ellene a lakás tulajdonosa.

2021 december 3-án a bizonyítékok szerint a vadásztőrrel feszítette fel az ajtót a vádlott, amiről a sértett is értesült. Lazsányi László rendőrt hívott a lakáshoz, de ő is odament, pechjére ő ért oda előbb. Összeveszett a lakást feltörő B. Istvánnal, aminek emberölés lett a vége. A vádlott ezt tagadja, nem ismerte be a bűnösségét, szerinte nem emberölés miatt kellene bíróság elé állnia.

A Kúria egy hasonló ügyben aljas indokból történő emberölésnek minősítette azt, amikor egy nem fizető albérlő, több vita után a tartozás kiegyenlítésének megtagadása, a lakás elhagyására történő felszólításnak ellenszegülve ölte meg a főbérlőt – közölte a Deutsch család jogi képviselője, Mester Csaba ügyvéd.