hirdetés

A Facebook tulajdonában álló üzenetküldő alkalmazás, a WhatsApp teljes körűen titkosította adatforgalmát. Ez azt jelenti, hogy az eddig egymilliárd ember által használt applikáció csevegéseibe harmadik fél, sem kormányok, sem hackerek nem láthatnak bele, de még maga a szolgáltató sem, csak az aktuális üzenetváltó partnerek. A Facebook állítólag saját Messengerénél is tervez ilyen biztonsági módosítást.

WhatsApp

A WhatsApp üzenetküldésében a végpont-végpont közötti titkosítás azt jelenti, hogy a felhasználók egymásnak küldött üzeneteit nem tudja lehallgatni vagy megnézni harmadik fél. „Senki sem láthat bele az üzenetekbe. Sem a kiberbűnözők, sem a hackerek, sem az elnyomó rezsimek. Még mi sem” – hangsúlyozta az üzenetküldő szolgáltató. Habár a WhatsAppon eddig is titkosítva voltak a szöveges üzenetek, ezentúl a telefonhívásokra, fényképekre és videofelvételekre is vonatkozik az intézkedés.

A lépéssel az üzenetküldő alkalmazást üzemeltető cég saját magát is megfosztotta attól, hogy esetleg fel tudja törni a felhasználók adatforgalmát. Ez persze nem azt jelenti, hogy amennyiben a hatóságoknak egy nyomozás keretein belül hozzá kell férniük egy gyanúsított adataihoz, ezentúl nem tudják megtenni. Az adatok a telefonon megmaradnak, csak az alkalmazás szolgáltatója nem lesz birtokosa az üzenetküldőn megosztott információknak. Így a WhatsAppon nem lehet majd számonkérni olyan információt, amellyel nem rendelkezik.

A WhatsApp döntését az Apple informatikai cég és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közötti pereskedésig fajuló, a céges adatvédelem és a hatóságok hatáskörének kérdését felvető vita után hozta meg. Egy február közepén hozott bírósági döntés utasította az Apple-t, hogy egy különleges alkalmazással segítse hozzá a nyomozókat a tavalyi San Bernardinóban történt terrortámadás egyik elkövetőjének, Rizwan Farooknak a mobiltelefonján rejlő adatok eléréséhez. Az Apple február végén a döntés visszavonását kérte a bíróságtól, azzal érvelve, hogy mivel a kormányzat olyan szoftver kifejlesztését kérte, amelyet később más mobiltelefonoknál is alkalmazhatnak, a lépés jogi precedenst teremtene, mert veszélybe sodorná több száz millió iPhone-felhasználó adatainak biztonságát.

Március végén azonban az FBI-nak az informatikai óriáscég segítsége nélkül sikerült feltörnie a lövöldöző telefonját. A szövetségi igazságügyi minisztérium bejelentése szerint sikerült hozzáférni a telefonon tárolt adatokhoz, ezért a minisztérium visszavonta azt a keresetét, amelyben azt kérte, a bíróság kötelezze az Apple illetékeseit az együttműködésre.