hirdetés

Kisebb csoda. Száz esztendő után a darumadár ugyanis ismét költ hazánkban. Legalábbis mostanában egyre több erre utaló jelet lehetett látni, találni, de most már biztos a szakértők szerint is, hogy a daru Magyarországon ismét itthon van.

darumadár

Az utóbbi években egyre többször lehet darukat látni, nem csak a vonulási szezonban, többjük itt telel vagy nyaral át. A jellegzetes hangú madarakat elsősorban a Hortobágyon, illetve az Alföldön észlelték, és mivel sokuk egész évben itt van, a természetvédelmi szakemberek szerint csak idő kérdése volt, hogy újra költsenek – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  honlapján.

A darvak viszont végül nem a Hortobágyon vagy az Alföldön, hanem Veszprém megyében, a Marcal-medencében költöttek. A szakemberek már tavaly is nászviselkedésre voltak itt figyelmesek, de fészket akkor nem találtak.

A darucsalád létezéséről már nyár eleje óta tudnak, a fiókák biztonságos felcseperedéséhez azonban teljes titoktartásra volt szükség. Most, hogy a fiókák már anyányiak, végre mindenki tudomást szerezhet róluk – írták a MME oldalán.

A daru utolsó ismert hazai költőhelye a Balaton mellett, a Fonyódi-lápon még az 1900-as évek elején, azóta azonban csak átvonultak Magyarországon.