hirdetés

Egy teljesen meztelenre vetkőzött fiatal férfi próbálta végigjárni a vendéglátóhelyeket Kaposvár belvárosában. A szemérmetlen séta láttán rendőrt hívtak a járókelők, a fiúhoz két járőrkocsi is érkezett. Köztük három rendőrnő is volt. Megalázó lehetett mindenkinek ez a helyzet.

meztelen férfi kaposvárA különös meztelenkedős esetnél külön érdekesség, hogy a négyből három rendőr nő volt a furcsa igazoltatás alkalmával, amelynek során a fiatalt természetesen meg is szondáztatták, és kiderült, hogy alaposan felöntött a garatra.

Azt, hogy a rendőrnők miképp viselték el a különös helyzetet, egyelőre nem tudni, hisz mégiscsak egy férfi állt előttük ádámkosztümben…

– A férfit annyira ittas állapotban volt, hogy nem tudta, hol hagyta el a ruháit – közölte Kis-Bank Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A meztelen fiúért később barátja jött el, aki egy törülközőbe csavarva hazaszállította. A rendőrök közerkölcs megsértése miatt szabálysértési feljelentést tettek az ügyben.

(Forrás: sonline)