hirdetés

Elképesztő dráma. A 33 éves kétgyermek anyukának Reginának azért kellett meghalnia, mert ide oda küldték a kórházak és az agyhártyagyulladását észre sem vették. A nő esete a járvány által leterhelt egészségügyi rendszer súlyos hiányosságaira mutatott rá. Az ügyről az MSZP politikusa Bangóné Borbély Ildikó számolt be.

 

Martineczné Rezsnyák Regina elmondta, hogy lányának, a 33 éves Reginának nem volt krónikus betegsége, április 22-én este azonban fejfájásra, szemgödri fájdalomra panaszkodott. Később belázasodott, de nem köhögött. Hívták a körzeti orvost, aki jelezte, hogy elvégeznek egy koronavírustesztet a kétgyermekes, 33 éves anyán. Ez azonban napokig nem történt meg, Regina egyre rosszabbul lett, sugárban hányt, szédült, magas láza volt. Anyja, aki csaknem negyven évet dolgozott az egészségügyi ellátásban, azt mondja, a tünetek már ekkor egyértelműen agynyomás-fokozódásra utaltak.

Regina napokkal később került csak kórházba, miután a mentők 48 óra után sem jöttek tesztelni, és érdeklődésükre azt mondták, a nő adatai elvesztek a rendszerből. A háziorvos közbenjárására végül megérkezett a mentő, előbb Székesfehérvárra indultak vele, de ott nem fogadták, Regina így végül három nap fekvés után a tatabányai kórház sürgősségi Covid-osztályán kötött ki. Koronavírustesztje negatív lett, ám édesanyja elmondása szerint a tüneteivel nem foglalkoztak, a vérnyomását sem mérték meg, nem vizsgálták ki rendesen. Még aznap este hazaküldték, állapota tovább romlott, a láza 40 fok volt és elviselhetetlen fejfájás gyötörte. Április 27-én újra mentőt hívtak hozzá, akkor már mindenki számára világos volt, hogy Reginának súlyos agyhártyagyulladása van – mondta az édesanyja.

A székesfehérvári mellett azonban hat budapesti intézmény sem fogadta, így 117 kilométert utaztatták, Balassagyarmatig, ahol hajlandók voltak ellátni az egyre rosszabb állapotban lévő Reginát, aki nem sokkal később lélegeztetőgépre került, majd május 1-jén belehalt az agyhártyagyulladásba.

Martineczné Rezsnyák Regina azt állítja: lánya betegsége gyógyítható lett volna, ha időben diagnosztizálják, és időben orvos elé kerül. Regina egy hétéves és egy öt hónapos gyermek édesanyja volt.