hirdetés

Rejtélyes haláleset a magyar honvédségnél. Csak tavaly legalább három-négy öngyilkosság történt a katonaságon belül. A szakemberek szerint nehéz kiszűrni azon személyeket, akikben benne van ez a hajlam. A stressz a szervezeten belül nagy, a leterheltségük is az emberi tűrőképesség felső határához közelít . 
fegyveres katonák röszkeSaját fegyverével lőtte agyon magát egy szentesi katona múlthét kedden Szolnokon. Életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt. A HM nem adott tájékoztatást a tragédiáról.

Egy katona a Magyar Nemzetnek azt mondta, csak tavaly legalább három-négy öngyilkosság történt a honvédségen belül, ebből egy vagy kettő Koszovóban. A katonák megpróbálják elkerülni a Kfor-missziót, mert anyagilag is rosszabb, mintha a magyar déli határszakasznál teljesítenének szolgálatot, és a családjukkal is nehezebb tartani a kapcsolatot.

A Magyar Nemzet Győrffy Ágnesnek, a Magyar Honvédség katonapszichológusának egy korábbi interjúját idézve azt írja, nehéz felismerni az állandó ellenőrzés alatt tartott katonáknál, hogy öngyilkosságra készülnek. Az öngyilkosságok hátterében a leterheltségük, alulfizetettségük és nehéz munkakörülményeik is állhatnak.