hirdetés

Elszállt a Benedek csapat. Így a pólósaink világbajnoki érmes álmai is köddé váltak Kazanyban.  A magyar válogatott mint címvédő az első komoly mérkőzésén kapott ki. Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint mindent jól csináltunk, gratulálni kell az ellenfélnek. Az 5-8. helyért játszhatunk, ezzel nem szereztünk olimpiai kvótát.

Benedek csapat

A világbajnoki címvédő magyar válogatott júnusban a világliga bergamói szuperdöntőjében 10-5-re legyőzte az olasz válogatottat, de a két csapat utolsó összecsapásán, júliusban a Margitszigeten viszont az olaszok nyertek 8-6-ra, és ezzel megnyerték a hagyományos felkészülési tornát is. Azaz volt mitől tartani.  Benedek Tibor verhetőnek látta az olasz válogatott, de úgy vélte a győzelemhez mindent ki kell adnia magából a válogatottnak.

A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, az olaszok emberelőnyből is csak kapufát tudtak dobni, míg Benedek Tibor válogatottja bevágta első fórját Varga Dénes révén. Lüktető volt az összecsapás, mindkét csapat elsősorban a védekezésre koncentrált, a kapitányok egy-egy időkéréssel próbáltak belenyúlni a meccsbe. A magyar csapat nyugodott meg előbb, Erdélyi lőtt nagy gólt a hosszú sarokba, Tempesti az égiekhez fohászkodott a bomba után. A fordulás után azonban egyből jött a szépítés, Giorgetti lőtt szét a kapunkat, majd a negyed utolsó másodpercében az olaszok ki tudtak használni egy újabb emberelőnyt Baraldi húzásával.

A magyar válogatott a folytatásban is nagyon jól használta ki az előnyöket, de nem tudott két góllal ellépni ellenfelétől. A játékvezetők számos kontrafaultot ítéltek mindkét oldalon, nehezn alakult ki folyamatos játék, ami talán inkább az ellenfélnek kedvezett. Ennek ellenére Varga Dániel góljaival megint a magyarok kerültek előnybe, Benedek Tibor csapata egy hajszállal higgadtabb megoldásokat választott és jobb döntéseket hozott kiélezett helyzetben.

A kapuban Nagy Viktor is egyre jobban felhergelte magát, sorozatban nyelte le a labdákat, talán a két kapus közti különbségét jelentette a válogatott egygólos előnyét. A negyed végén mindkét kapitány időkéréssel próbált frissíteni, de mi nem tudtunk elmenni két góllal, az olaszok pedig nem tudtak egyenlíteni.

Az első két negyed játékosabb felfogása fizikai csatává alakult, a csapatok fel-le úsztak a medencében, de helyzetekig sem jutottak, rengeteg volt a kontrafault, a színészkedés. 4-3-as magyar vezetésénél nagyon sokáig nem esett gól, roppant fontos volt, ki tudja megtörni a gólcsendet, és végül a világklasszis teljesítményt nyújtó Varga Dániel lőtt egy sunyi gólt emberelőnyből. Taktikusan, okosan vízilabdázott a magyar válogatott, ám a negyed vége megint nagyon rosszul sikerült.

Az olaszok előbb kihasználtak egy emberelőnyt, de a negyed utolsó percében mi támadhattunk fórban, ráadásul nyugodtan állhattunk fel Benedek Tibor időkérését követően. A passzok azonban dadogtak, végül Szivós kezéből kiesett a labda, a fordulás után pedig Luongo bődületes nagy gólt pattintott az utolsó másodpercben. Az első negyedhez hasonlóan megint kétgólos hátrányból álltak fel az olaszok, és megint a végén egyenlítettek.

Az utolsó negyedet az olaszok kezdték jobban, és Luongo góljával a meccs során először átvették a vezetést. A magyar csapat erre még tudott reagálni, az addig gyengén játszó, sok labdát elszóró Hosnyánszky egyenlített, de ez volt a válogatott utolsó momentuma. Az olaszok fokozatosan belehergelték magukat a győzelembe, bombagólokat lőttek, a kritikus pillanatokban pedig kivédekezték a támadásban lefagyó magyar csapatot.

Varga Dániel mellé senki nem tudott felnőni a válogatottban – talán Nagy Viktor kivételével -, a lélektani kudarcról mindent elmond, hogy az utolsó percben, amikor az egyenlítésért támadhattunk, ráadásul megkaptuk az ilyenkor szokásos emberelőnyt is, kapura sem tudtuk lőni a labdát, végül Szivós kényszerült bele egy nem igazi lövőhelyzetbe, de ekkor már kiegészültek az olaszok, Tempesti pedig megfogta a meccslabdát.

 

Összességében az egyébként jól küzdő, de az átütő erőt nélkülöző magyar válogatott csak magának köszönheti a vereséget, miután kétszer sem tudta megtartani a kétgólos előnyét, ráadásul mindkét esetben a negyed utolsó másodpercében egyenlítettek az olaszok. Ezek után az 5-8. helyért játszhatunk a világbajnokságon, a legjobb négy között pedig már ott vannak a horvátok, a görögök, és az olaszok is, az utolsó helyért Szerbia játszik az Egyesült Államokkal.