hirdetés

Nagy úr a hideg és a szegénység. Ilyenkor a fatolvajok sem tétlenkednek. Van, aki azért lop, hogy ne fagyjon meg a családja, míg mások pénz szerzés céljából. Egyik sem jó, de az utóbbit büntetik. Most a szendrői megbízott éles szemének köszönhetően sikerült egy fatolvajt fogni.

 

A szendrői körzeti megbízottak a 27-es számú főúton egy olyan kocsit vontak ellenőrzés alá, aminek a forgalmi rendszáma egy másik autóra lett kiállítva, illetve a sofőr érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett, miközben a jármű csomagtere lopott tűzifával volt telepakolva.

Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 20 éves szendrői férfival szemben.

A rendőrök 2021. február 12-én a délutáni órákban Szendrő határában vonták intézkedés alá azt az sofőrt, akinek az ellenőrzése során megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszám egy másik kocsira lett kiadva, illetve a férfit korábban eltiltották a vezetéstől, és vezetői engedéllyel sem rendelkezik. Mindezek mellett a körzeti megbízottak a jármű csomagterében lopott tűzifát is találtak.

Az Edelényi Rendőrkapitányságra előállított elkövetőt – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt – a hatóság őrizetbe vette. A rendőrök az egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A körzeti megbízottak a falopás miatt pedig további szabálysértési feljelentéssel éltek.

(cst)