hirdetés

A Népszabi ex-főszerkesztőjének büntetőpere lezárult. Murányi Marcell részben súlyosabb büntetést kapott a közlekedési balesetért, amit okozott, és amely során egy kerékpárost gázolt el, majd hagyta el a helyszínt. A biciklis később meghalt a kórházban.

 

murányiMurányi főszerkesztő kálváriája  2015. március 30-án Budapesten a VII. kerületi Rottenbiller utca és István utca kereszteződésében kezdődött, amikor elütött egy kerékpárost, majd továbbhajtott, később viszont visszament a baleset helyszínére. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolta a Népszabi ex vezetőjét.

A Fővárosi Törvényszék tavaly májusban nem jogerősen csak halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találta bűnösnek és egy év nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte, két évre felfüggesztve. Emellett két évre a járművezetéstől is eltiltották, a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette alól viszont bizonyítottság hiányában felmentették.

A másodfokon eljáró bíróság pénteken helybenhagyta az elsőfokon kiszabott, felfüggesztetett fogházbüntetést,

A járművezetéstől 2 év helyett viszont 2 év 6 hónapra tiltották el, mert a bíróság szerint a volt főszerkesztő többször is súlyosan megszegte a KRESZ szabályait, ami végül a balesethez vezetett.

A segítségnyújtás elmulasztásának bűntette alól bizonyítottság hiányában jogerősen is felmentették. Murányi az utolsó szó jogán ma is azt mondta, hogy „rettentően sajnálja″.

Az elgázolt biciklis olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy egy hónappal a baleset után a kórházban elhunyt. A hírről Murányi a sajtóból értesült és 2015. május 13-án lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról, azóta tanácsadóként dolgozik.

 

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az 59 éves férfi a baleset miatt koponyatörést és agyzúzódást szenvedett. És bár úgy tűnt, hogy az állapota napról napra javul, a kórházban váratlanul tüdőgyulladást kapott, ami a szakértő szerint is hozzájárulhatott a halálához.

 

A műszaki szakértő szerint a volt főszerkesztő nagyjából 29-32 km/órás sebességgel, a kerékpáros pedig körülbelül 15 km/órával haladt az ütközéskor. Murányi a rendőröknek azt mondta, hogy hallott puffanást, de azt hitte, hogy a csomagtartójában borult fel egy doboz. Korábbi vallomásában a frontra és a vérnyomására is hivatkozott, ami szerinte lelassíthatta a reakcióidejét.

 

A szakértő szerint az esős időjárás, a vizes aszfalt és a kedvezőtlen látási viszonyok is befolyásolhatták azt, amit Murányi az autóból észlelt. A baleset előtt körülbelül másfél másodperce volt arra, hogy egyáltalán észrevegye a biciklist, vagy annak lámpáját, amit viszont kanyarodás alatt kitakarhatott az autó A-oszlopa.