hirdetés

Több mint 250 templom újulhat meg és mintegy 300 közösségi programot szervezhetnek az egyházak az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága által meghirdetett mintegy kétmilliárd forintos pályázata alapján. A nyertesek listáját közzétették a kormány honlapján.

templom

Az államtitkárság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a támogatások legfontosabb célja olyan egyházi rendezvények támogatása, amelyek a közösségeket, a nevelést és a fiatalok eligazodását, lelki épülését erősítik, valamint olyan terek megújítása és létrehozása, amelyek helyet adnak ezeknek a programoknak. Az egyházi épített örökség megóvása és felújítása segíti egy-egy település hitéletének növekedését és kulturális, turisztikai szerepének erősödését is – tették hozzá.

Az alábbiakban az evangélikus támogatottak listáját olvashatják:

Magyarországi pályázók:

A dunaegyházi evangélikus templom tetőszerkezetének átépítése és héjazatának cseréje – 9 500 000 forint.

Új gyülekezeti terem a Kaposvári Evangélikus Egyházközségben – 2 200 000 forint.

Gyülekezeti ház bővítése a Sámsonházai Evangélikus Egyházközségben – 3 200 000 forint.

Egyházi közösségünk építése, rendezvénysorozat európai kitekintéssel a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközségben – 1 400 000 forint

Templomkert projekt, családi piknik és piac megrendezése Budapesten és vidéki helyszíneken a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében  – 4 000 000 forint.

Templombelső festése a Rákospalotai Evangélikus Egyházközségben – 4 000 000 forint.

Gyermekeink a jövoőnk II. projekt a Csurgói Evangélikus Egyházközségben – 2 000 000 forint.

A rozsrétszőlői imaház részleges korszerűsítése a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségben – 1 200 000 forint.

Szabadtéri közösségi terület kialakítása a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközségben – 2 600 000 forint

A szentendrei evangélikus templom karzati ülőhelyeinek kialakítása – 1 000 000 forint.

Teremtésvédelmi programsorozat és állagmegóvó beruházás a reformáció jegyében az Arnót-Újcsanálosi Evangélikus Társgyülekezetben – 1 000 000 forint.

Közösségi játszótér kialakításának befejezése a Balatonboglár-Hács-Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközségben – 2 000 000 forint.

A balatonszárszói Evangélikus Konferencia és Missziói Központ bővítése – 2 700 000 forint.

A Soproni Evangélikus Múzeum új állandó kiállításának látogatóbarát fejlesztései – 400 000 forint.

A VIII. MEGiNT megrendezése és további technikai fejlesztése a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban – 500 000 forint.

Külhoni támogatások:

A temesvári evangélikus templom és parókia tatarozása – 2 400 000 forint.

A brassói evangélikus lutheránus esperesi hivatalban egyházmegyei ifjúsági központ létrehozása – 1 500 000 forint.

A négyfalusi lutheránus ifjúsági programok támogatása – 1 000 000 forint.

A kiskapusi pincegaléria kialakítása – 1 500 000 forint.

(Forrás: evangélikus)