Megsértették ezért szurkálta össze osztálytársát a budapesti iskolás
2022-10-12 00:31
Minden bizonnyal előzetes letartóztatásba kerül az a fiatal budapesti iskolás, aki osztálytársát többször nyakon szúrta. A gyanúsított nem beszél és minden bizonnyal a vádhatóság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldi, hogy kiderüljön beszámítható-e a késelő diák. Az Esti Újság úgy tudja a fiatal bosszúból késelt.
A letartóztatást indítványozott a Fővárosi Főügyészség azzal az emberölés kísérletével gyanúsított fiatallal szemben, aki hétfőn délelőtt többször is nyaktájékon szúrta az osztálytársát Budapest I. kerületében, a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte , hogy az ügyészség letartóztatást indítványozott a gyanúsítottal szemben a bűnismétlés megakadályozásának az elkerülése érdekében azzal, hogy a bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelje végrehajtani.
A 18 éves fiú a szünetben támadt tegnap délelőtt késsel az osztálytársára. A megkéselt fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nyomozók átkutatták a támadó táskáját, amelyben kalapácsot és ollót is találtak. A késelő diák egyelőre nem tett vallomást. Úgy tudni egy korábbi sérelmet akar ily módon megbosszulni, amit nem igazán tudott feldolgozni. Szakértők szerint ezt jelzi az is, hogy dühből, többször szúrt.
A fiatal diák az IMEI-be kerül, ahol az igazságügyi szakértők megvizsgálják és megpróbálja kideríteni beszámítható állapotban követte-e el a tettét, felfogta-e mit is csinált.