hirdetés

Az idén második alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt. A megmérettetésen a magyar rendőr és polgárőr lovas egységek, valamint a meghívott külföldi országok lovas szolgálatai mutatták be, mit is tudnak.

rendőrlovas verseny-

A Készenléti Rendőrség szervezésében rendezték meg hat ország részvételével a II. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark területén. A rendezvény céljai között szerepelt a részt vevő országok lovas szolgálatai, valamint a Magyar Rendőrség és az Országos Polgárőr Szövetség lovas tagozata közötti együttműködés erősítése és a lovas rendőrök szakmai tevékenységének megismertetése a lakossággal.

A versenyen a szlovén, lengyel, cseh, szlovák és szerb rendőrség képviselői mellett az Országos Polgárőr Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség lovas rendőrei vettek részt.

A hangulatot a Készenléti Rendőrség Zenekarának térzenei előadásai fokozták.

A szimultán verseny kategóriában első helyezett lett Drahos József polgárőr, az Alsószéktó–Matkó–Kisfái Polgárőr Egyesület, második helyen Szőke Viktor, a Kiskunhalasi Lovas Iskola, a harmadik helyen pedig Balogh Csaba r. törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség lovasa végzett. Az összetett akadályverseny kategóriában első helyezett Uros Kocbek, a szlovénia rendőrség rendőrtisztje, második helyezett Sipos Balázs r. törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség, harmadik helyezett Dejan Fornecki rendőrtiszt, a szlovéniai rendőrség munkatársa lett.

A legeredményesebb külföldi versenyzőnek járó díjat a szlovén Uros Kocbek kapta, a legeredményesebb magyar versenyző dr. Rácz Adrienn polgárőr, az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának elnöke lett, a legeredményesebb polgárőr versenyző az Alsószéktó–Matkó–Kisfái Polgárőr Egyesületet képviselő Drahos József lett.

A díjakat dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka és Tuska Pál versenybíró adta át. Varró József nyugalmazott határőr alezredes Sipos Balázs r. törzsőrmesternek adta át a legeredményesebb összetett akadályverseny magyar rendőrének járó különdíjat.