hirdetés

Bár a nők célja az edzéssel többnyire a fogyás, esetleg a testsúly fenntartása, a formás test eléréséhez elengedhetetlen az izomzat építése, vagyis a tömegelés. Ennek gyorsasága azonban több tényezőtől függ.

gilda-virtuózA nemek izomépítése között egy alapvető különbség figyelhető meg. Bár a női és a férfi test valójában ugyanolyan gyorsan reagál a testmozgásra, a férfiak tesztoszteronszintje jóval magasabb, ezért a folyamat sokkal nagyobb intenzitással történik. Ebből következik, hogy egyforma edzés mellett a nők izmai legalább 2-3%-kal lassabban épülnek. Nem elhanyagolható emellett az sem, hogy a legtöbb nő kevesebb izommal vág neki az edzésnek, mint a férfiak, ami szintén biológiai különbségeknek tudható be.

Az izomtömeg növekedéséhez szükség van a rendszerességre, a következetességre, illetve arra is, hogy alaposan megterheld az izmokat, hiszen ezek önmaguk helyreállításakor tudnak tovább nőni. Egy nagyobb izomtömeg eléréséhez még a férfiaknál is szükséges lehet akár fél-egy év, de a kisebb eredmények már néhány hónap alatt feltűnhetnek. Éppen ezért, ha látványos eredményeket, kockás hasat, feszes popsit szeretnél a nyárra, körülbelül most van itt az ideje annak, hogy a rendszeres edzéseket elkezdd.

Bár a sikereket az ember minél hamarabb szeretné látni, a háttérben zajló folyamatok időt igényelnek. A megfelelő terhelés ugyanis mikrosérüléseket okoz az izmokon, melyek öngyógyítására tejsav termelődik. Ez izomláz formájában érezhető a testben. A sérülés és gyógyulás folyamatainak váltakozása során nő fokozatosan egyre nagyobb az izom.
A tejsav hatékonyabb szállítására és az energia biztosítására emellett új hajszálereknek kell keletkezniük. A regeneráció közben a kötőszövetek és inak ellenállóbbá válnak, hogy a sérüléseket elkerülhesse a szervezet. Éppen ezért nemcsak az edzés, hanem a pihenés is szükséges az izom növekedéséhez.

A folyamat gyorsabb, ha az edzés mindig más és más izomcsoportra irányul, a rendszerességet is szem előtt tartva: így például hetente külön edzel a fenék- és combizmokra, a törzs- és hátizomzatra vagy a hasizomra, és így tovább, időt hagyva az izomcsoport pihenésére – akár hétről hétre emelve a teljesítményt.

Megfelelő edzések mellett már egy-két hónap elteltével látszani fog, hogy a tested feszesebb, érezni fogod, hogy többet bírsz, mint korábban. Ha nincsen, vagy kicsi felesleggel kezdesz, akkor körülbelül fél év után folyamatos haladás, fejlődés mellett látványos lesz a különbség, egy év rendszeresség után pedig magadra sem ismersz. Nagyobb túlsúllyal, például több mint 15 kiló felesleg esetén azonban elhúzódhat a folyamat. Megfelelő étrend mellett a sport segít körülbelül havi egy extra kilót leadni ahhoz képest, mintha csak az étkezésre figyelnél, így itt is 6-12 hónap elteltével bőven látszani a munka és a kitartás gyümölcse.

Az izmok növekedésében meghatározó szerepet játszik az étkezés. A szükséges kalóriabevitel mellett természetesen a tápanyagtartalomra is figyelni kell. A látványos eredményhez magas fehérjetartalmú ételek szükségesek, például csirke és tojás, de a gyümölcsökből, zöldségekből bevitt szénhidrát, illetve a vitaminok is elengedhetetlenek.

A nőknél körülbelül testsúlykilogrammonként 3 gramm szénhidrát és 2 gramm fehérje az irányadó mennyiség, ami a látványos eredményhez vezet. Az izom épüléséhez mindezeken túl természetesen a pihenés minőségéről sem szabad megfeledkezni: napi hét-nyolc óra alvás, valamint a növekedést gátló, fokozott stressz kerülése elengedhetetlen a fejlődéshez.