hirdetés

Úgy tűnik begyújtotta a rakétáit a magyar űripar. Az űrtechnológiai fejlesztésekre szakosodott magyar REMRED Kft. az Energiatudományi Kutatóközponttal és az Airbus-szal közös konzorciuma nemzetközi nyílt pályázaton elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) megbízását.

 

A vállalat a nemzetközi együttműködés keretében épülő, ember lakta Hold-állomás fedélzetére készülő berendezéseket fejleszt és gyárt majd a tervek szerint.

2024-ben kezdődhet meg az ember visszatérése a Holdra. Ekkor bocsátják majd fel, magáncégek – például Musk vállalkozása, a SpaceX – közreműködésével Lunar Gateway nevet viselő, Hold körül keringő állomás első moduljait, amelyet a NASA-vezette nemzetközi, köztük európai részvételű konzorcium valósít meg. Az egyik létfontosságú egység tervezésében, fejlesztésében és gyártásában vesz részt egy magyar cég, REMRED Kft., amely az Európai Űrügynökség pályázatán vett részt.

A Lunar Gateway állomás belső terébe tervezett műszeres egység, az IDA feladata az állomás fedélzetén tapasztalható kozmikus sugárzási tér sugárvédelmi célú vizsgálata és folyamatos megfigyelése lesz az űrhajósok biztonságának érdekében. Ehhez számos ország és űrügynökség által gyártott mérőműszereket kell kombinálni. Hazánkból az Energiatudományi Kutatóközpont egy TRITEL monitorral járul hozzá a projekthez, amely az egyik legkomplexebb és legfőbb detektora lesz az IDA kísérleti egységnek.

Részvételünk a Hold-programban azt jelenti, hogy Magyarország és a magyar űripar megerősíti pozícióját a nemzetközi űrszektorban, a globális űrversenyben.” – mondta el Zábori Balázs, a REMRED Kft. műszaki igazgatója az elnyert megbízás kapcsán.

( Balu)