hirdetés

A felkelés után gyakran jelentkező, percekig tartó szédülés hátterében egészségügyi probléma állhat – állítja a Neuron oldalain megjelent új tanulmány. Így ha ilyet tapasztalunk, akkor forduljunk bizalommal szakorvoshoz.

szedules

Felkeléskor a vérnyomás hirtelen csökkenése szédülést, szórakozottságot, homályos látást okozhat, amit akár kiszáradás vagy gyógyszerhatás is okozhat. Az ortosztatikus hipotóniának nevezett állapot egyébként ismert jelenség, főkent hirtelen pozícióváltáskor, a felkelést vagy leülést követő első három percig tart. Azonban, amennyiben az epizód gyakran ismétlődik, súlyosabb egészségügyi problémára hívhatja fel a figyelmet.

A Harvard Egyetem munkatársai 165 idegrendszeri vizsgálaton átesett egyén egészségügyi adatait tanulmányozták át. Az alanyok közül 48-an szenvedtek enyhe, úgynevezett késleltetett ortosztatikus hipotóniában, 42-en pedig valódi ortosztatikus hipotóniában, 75 esetre pedig egyik állapot sem volt jellemző. Az utánkövetési időszak 10 éve alatt az enyhébb esetek 54 százaléka került át a súlyosabb kategóriába, emellett 31 százaléknál idegrendszeri degeneratív betegség (Parkinson-kór, illetve egyéb szellemi hanyatlással járó kórkép) alakult ki. Az elemzések alapján a cukorbetegség szintén serkentette az ortosztatikus hipotónia súlyosbodását.

A halálozási arány az enyhébb csoportban 29 százalék, a súlyosabbnál 64 százalék, ortosztatikus hipotónia hiányában pedig 9 százalék volt. Azok többsége, akiknek enyhe állapota nem súlyosbodott, szedett gyógyszert vérnyomás-rendellenességére. A vizsgálatot vezető dr. Christopher Gibbons szerint vizsgálatuk jelentősége, hogy a szédülés komolyabb egészségügyi problémára mutathat rá, így megfelelő kivizsgálás esetén a betegség korai stádiumban felismerhető, amikor ráadásul jobban is kezelhető.

 

(Forrás: Betegszoba.hu)