Kitessékelték a vak fiút és a vakvezető kutyáját a büféből
2016-04-16 06:49
Nonszensz. Kiküldték a gyengén látó férfit a vakvezető kutyájával a János Kórházból. A nagy tudású büfés arra hivatkozott, hogy a vakvezető kutya zavarja a vendégeket, pedig az erre vonatkozó rendelet világosan kimondja, a vakok bárhová bemehetnek segítő kutyájukkal. A büfét üzemeltető cég természetesen nem kommentálta az esetet, miért is kellene legalább egy bocsánatot kérnie.
Norbi múlt héten járt a Szent János Kórházban egy vizsgálat miatt, vele tartott egy barátja és Luna, a vakvezető kutyája, a fiú ugyanis születése óta sajnos vak. A vizsgálat előtt bementek a kórház főbejáratánál lévő büfébe, ahol – mint bármelyik más vendég – kifizették az ott vásárolt üdítőt és ennivalót. Nem sokkal ezután a büfé egyik alkalmazottja megkérte Norbiékat, hogy menjek ki a kutyával a büféből, mert állítása szerint Luna zavarta a többi vendéget. A vak fiú azt mondja, ők ilyesmit egyáltalán nem tapasztaltak, de eleget tettek a büfés fura és megalázó kérésének.
Bízunk benne, az esetet az egyenlő bánásmód hivatala is kivizsgálja hivatalból, és az ombudsman is.
Természetesen a vak fiú és a vele lévő barátja is méltatlannak tartotta a büfés kérését, mert a vakvezető kutyákra vonatkozó rendelet világosan kimondja, hogy „a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében a segítő kutyát alkalmazó személy jogosult a segítő kutyával tartózkodni és a segítő kutyát használni a lakosság elől elzárt területek kivételével a közszolgáltatást nyújtó szerv, intézmény, szolgáltató területén és egyéb, mindenki számára nyitva álló létesítményben (területen).”
A rendelet szerint csak „a lakosságtól elzárt területekre” nem vihető be vakvezető kutya, így például a kórházak intenzív osztályára vagy az újszülöttosztályra, de ezekre a helyekre sok esetben látó emberek sem mehetnek be. A rendelet igen részletesen azt is felsorolja, hogy pontosan melyek azok a létesítmények, ahová minden gond nélkül bevihető a vakvezető kutya.
A Szent János Kórház büféjét egy külsős cég üzemelteti. Sajnos a cég a mai napig még csak elnézést sem kért az elküldött vak fiútól.