hirdetés

Akár öt év is eltelhet, mire Magyarországnak kiadja Románia a nyíregyházi gyilkos dokit. A férfi ellen előbb ugyanis lefolytatják a tiltott fegyvertartás és az ehhez kapcsolódó ügyek miatt a büntetőeljárást. Ha a férfit bűnösnek találják, minimum 5 évet kap Romániában. A doki a romániai nyomozóknak és a bíróságnak úgy nyilatkozott, két éve volt viszonya és a közös jövőt tervezgette a kivégzett asszonnyal, aki otthagyta, és ő ezt nem tudta feldolgozni.

nyiregyhazi-gyilkos-orvosAligha fog sok évet kapni a gyilkos román doki, aki két évig volt a szeretője a megölt nyíregyházi nőnek. Sőt a jövőt, a közöset tervezgették, de a nő elhagyta, és ő ezt képtelen volt feldolgozni. Ezért ölt, szerelemféltésből. Így életfogytig tartó büntetést aligha kap.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen azonban először a tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet vádjával indított eljárást folytatják le, és kell letöltenie ennek a büntetését. Ezekért a bűncselekményekért akár öt évi börtönbüntetést szabhat ki a román bíróság – írja a Maszol.ro portál.

A kolozsvári őrizetbe vételekor ugyanis a rendőrök egy revolvert találtak a gyilkos dokinál, amelyről azt nyilatkozta, hogy a nyíregyházi piacon vásárolta, és áthozta a magyar–román határon.
Az ügyvéd emlékeztetett a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerős döntésére, amely szerint csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntetőeljárás lezárulta után adják át a román hatóságok Magyarországnak a férfit, ahol emberölés miatt vonhatják majd felelősségre.
– Ha felmentő ítélet születik, vagy felfüggesztettet kap, védencemet azonnal átadják Magyarországnak. Letöltendő szabadságvesztés esetén azonban a magyar hatóságoknak meg kell várniuk a büntetés letöltését – magyarázta az ügyvéd.

Azt is hozzátette: ha védencét Magyarországon is elítélik, a büntetését akkor is Romániában tölti le. Erről döntött ugyanis a bukaresti legfelsőbb bíróság.

A férfit, aki a román hatóságok előtt elismerte a nyíregyházán elkövetett gyilkosságot, jelenleg a kolozsvári rendőrség fogdájában tartják előzetes letartóztatásban. A román ügyészség még nem állította össze ellene a vádiratot.

A Magyarországon orvosként dolgozó férfi a gyanú szerint augusztus 31-én Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, az asszonyt megölte, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette.