hirdetés

Hamarosan alapszolgáltatássá válik a nemzeti filmarchívumok megtekintése a vidéki településeken. A tervek szerint az úgynevezett könyvtármozi-hálózat kiépítése még ebben az évben megkezdődik, az ötezer fő alatti községek könyvtáraiban fog működni az ingyen mozi.

kis mozi

 

A vizuális kultúra országos elérhetőségét Ramháb Mária kezdeményezte, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, valamint Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője. A programtervezetet a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kísérőrendezvényeként tartott, A kistelepülések mozgóképkultúrájának helyzete című konferencián jelentették be. A fejlesztés szükségességét azzal indokolták, hogy az országos mozihálózat megszűnésével sok kistelepülésen élő nehezen fér hozzá a magyar mozgóképkultúra kincseihez. A könyvtármozi-hálózat kiépítését Hoppál Péter kulturális államtitkár is támogatja.

A szükséges infrastrukturális feltételeket folyamatosan alakítják ki, a filmeket a megyei könyvtárak fogják biztosítani. A 19 megyei könyvtár több mint 2500, ötezer lakos alatti településen lévő könyvtárat lát el. A szolgáltatás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) segíti a 2015-től a kistelepülések könyvtári eszközfejlesztésére pályázaton keresztül biztosított 100 millió forintos támogatással.

Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke hangsúlyozta: üdvözölnek minden kezdeményezést, amely a mozgóképkultúrát népszerűsíti a kisközösségek körében. Doncsev András, aki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője is egyben, kitért arra, hogy az MTVA is támogatja a kezdeményezést. Ez fontos, hiszen az MTVA archívuma kiemelkedő kultúrkincs – tette hozzá.

Mikulás Ferenc, a vasárnapig tartó KAFF fesztiváligazgatója szerint fontos, hogy a kis lélekszámú községeken élők is hozzájussanak magas színvonalú játékfilmekhez, dokumentumfilmekhez, animációs filmekhez és televíziós alkotásokhoz. Felidézte, hogy amikor 8 évvel korábban a KAFF díjnyertes filmjét kivitték a kistelepülésekre, kedvező volt a fogadtatás. Hozzátette: a most zajló fesztivál versenyfilmjeinek bemutatására már 16 Kecskemét közeli település jelentkezett.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára emlékeztetett arra, hogy egy mozis vetítéssorozathoz a magyar játékfilmek közül kiválasztottak 53-at, majd ezek bemutatására megnyerték az MTVA-t is, és a filmeket így a Duna televízió is levetítette. Megfogalmazása szerint a filmekhez való hozzáférést könnyítené, ha egységesíteni lehetne a nemzeti filmkincs rendszerét. Könnyen kezelhető, átlátható, könnyű hozzáférést biztosító rendszert kell kiépíteni, amely elősegíti a nemzeti archívum filmjeihez való hozzáférést – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely.

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta, hogy a testület a tartalom oldaláról tudja támogatni a könyvtármozit. Hozzátette: a Médiatanács minden olyan kezdeményezést támogat, amely a magyar mozgóképkultúrát széles körben népszerűsíti. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években 900 millió forinttal támogatták a magyar animációs filmek készítőit. Mint rámutatott, a KAFF versenyprogramjában 19 olyan film van, amelynek előkészítését a Médiatanács támogatta.

A konferencián felszólalók egybehangzóan megfogalmazták azt, hogy intézményi keretek között, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az MTVA, valamint a Nemzeti Audiovizuális Archívum gyűjteményében rendelkezésre áll az az értékes mozgóképállomány, amely az országos könyvtárhálózat kiépített infrastruktúrája révén a kulturális alapellátás részévé tudna válni.

 

(Esti Újság-MTI)