hirdetés

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a zalai bíróság B. Barnabást, aki több mint 25 késszúrással ölte meg volt barátnőjét. A fiút úgy fogták el a rendőrök, hogy balesetet szenvedett és váratlanul mindent bevallott a helyszínelő rendőröknek, akik maguk sem akarták elhinni, hogy egy gyilkost fogtak. A gyilkossághoz használt kés eddig nem került elő.

B.Barnabás- RAS arch

A gyilkos feltételesen is csak a büntetése kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra. Barnabás Budapesten volt főiskolás, a tizennyolc esztendős Júlia pedig érettségi és egyetemi felvételi előtt állt. Szerelmi kapcsolatuk 2014 júniusában kezdődött és 2015 januárjáig tartott, a szakítást azonban a fiú nem igazán tudta feldolgozni.  Néha még összefutottak ugyan egymással, mert a fiú szerette volna folytatni a kapcsolatukat, a gyilkosság estéjén is előre megbeszéltek egy találkozót Zalaegerszeg belvárosában.

Innen a közeli parkerdőig sétáltak, ahol rövid beszélgetés után Barnabás a lányra támadt, ököllel többször is megütötte a fejét és az arcát. Miután a lány térdre esett, fojtogatta, majd egy hámozókéssel több mint kéttucatnyiszor tarkón és nyakon szúrta exszerelmét. Ezután magához vette az eszméletét vesztő lány mobiltelefonját és autójával Keszthely felé elhajtott, de Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, bevallotta tettét.

A rendőrök ezután találtak rá a halott lányra. A gyilkossághoz használt kés és a lány mobiltelefonja azóta sem került elő. A bíróság szerint Barnabás magas intellektusú, jó körülmények között él, nem szenved, és a bűneset idején sem szenvedett kóros elmeállapotban, teljes mértékben beszámítható volt.

(Forrás: Blikk, fotó: RAS)