hirdetés

A Keleti pályaudvar tranzitjába is ellátogatott, sőt a menekülteknek is segített a hollywoodi filmekből is jól ismert színész Billy Zane. Sőt egy vonatnyi menekültnek jegyeket is vásárolt. A sztár a a Twin Peaks, a Titanic, és a Vissza a jövőbe 2.-ben is szerepelt. A színész és csapata azután döntött úgy, hogy segít a menekülteknek miután előforgatásaik során a Keletiben szembesültek a brutális helyzettel.

billy zane

A Humans of Tranzit Zone Facebook-posztja nyomán kiderült, hogy többször is segített a Keleti pályaudvarban vonatukra váró menekülteknek, és olyan is előfordult, hogy egy egész vonatnyi menekültnek megvette a vonatjegyét. A színésztől származó idézet szerint éppen próbafelvételt készítettek Budapesten, amikor belecsöppentek a menekültválság közepébe.

 

Azért vagyok itt hogy segítsem a humanitárius segítségnyújtást. Épp televíziós próbafelvételt készítettünk Budapesten, mikor a krízis berobbant az állomáson. Azt hiszem a válság első napjától itt vagyunk és segítek vonatjegyek vásárlásával is. Volt egy képzőművészeti kiállításom is, és úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a humanitárius segítségnyújtást, így meghívtam a Magyar Vöröskeresztet az eseményemre, és a műalkotások eladásából befolyt pénzt felajánlottuk számukra. Elbűvölt Budapest és az emberek. Tudod mit, nagyon igyekszem egy kiegyensúlyozottabb képet továbbítani, és megmutatni nem csak azok emberségét, akik itt a segítséget kapják, hanem a magyar közösség nagylelkű tagjaiét is, akik a segítséged adják.-írta Billy Zane a közösségi oldalán.