hirdetés

Csak porhintés és látszat intézkedés a kormány rákellenes kampánya.  Sajnos a politikusok elfeledkeztek arról, hogy hiába küldi CT-re és MR- vizsgálatokra soron kívül a rákgyanús betegeket ez édes kevés. A vérvételek és laborvizsgálatoknál ugyanis a rákgyanús betegek esetében is érvényben van az időstop ! Azaz  az egyik legfontosabb orvosi vizsgálatnál, ha sűrűn kéne vért, vízelet  vagy más mintát vizsgálni azt nem lehet, mert  jön a3 hónapos időstop. De a gasztroenterológiai vizsgálatokra is heteket kell várni. Ez is kimaradt a nagy rák ellenes intézkedéscsomagból.

Patient Undergoing For A Computerized Axial Tomography (CAT) Scan

Jövő héttől két héten belül el kell végezni a CT- és az MR-vizsgálatot azoknál a betegeknél, akiknek rosszindulatú daganatuk lehet. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár április végén jelentette be: júniustól a daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk a diagnózis igazolásához szükséges vizsgálatokra. Az erről szóló jogszabály megjelent a közlönyben, melyből az is kiderül, hogy ezt a két hetet a szakorvosi beutaló kiállításának időpontjától számítják. Mint ahogyan az is, hogy ahol az ellátók nem tudják ezt a határidőt tartani, ott az Országos Tisztiorvosi Hivatalnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kell majd megszerveznie az adott beteg ellátását. Erre a célra mintegy másfél milliárd forintot szán az egészségügyi kormányzat. A tervek szerint ebből az összegből minden kéthetes határidőn belül elvégzett és daganatgyanút igazolt eset után 15 ezer forint bónusz jár majd a szolgáltatóknak. Ha nem, akkor csak a havi betegellátási kvótájukig számlázhatnak teljes árat a vizsgálatokért.

Sajnos a rákellenes politikai intézkedés nem teljes, mert lehet, hogy hétfőtől két héten belül lesz CT- vagy MR-lelete a betegnek, a laborra és az ultrahangra és egyéb más vizsgálatokra továbbra is több hétig kell várnia. Ha szükséges a gasztroenterológiára vizsgálat, akkor erre a fővárosban 3-4 hetet várnak a páciensei, csak ezután következhet a képalkotó vizsgálat. De ha valakinél sok laborvizsgálatot végeztek el, akkor annál a betegnél belép a 3 hónapos időstop. Azaz ezen idő alatt nem lehet laborvizsgálatot végezni.  Ezért „látszatcselekvésnek” tűnik az új szabály.

Azt sem tudni, mert a politikusok nem szabályozták, csak propaganda intézkedést tettek, hogy mi történik majd akkor, ha a képalkotó vizsgálatok után még szövettani megerősítésre lesz szükség a diagnózishoz? Előfordulhat, hogy a kapacitások a szövettani vizsgálatokra már nem lesznek elegendők. Problémát jelenthet az is, hogy a daganatos betegek mellett továbbra is elsőbbséget kell biztosítani a halaszthatatlan eseteknek is. Így például a baleseti sérülteknek, az agyi érkatasztrófa gyanújával érkezőknek, s csak utánuk sorolhatók be a daganatos betegek.

A megkérdezett szolgáltatók szerint az azonnali és két héten belül kötelező vizsgálatok már most is lekötik a képalkotó kapacitások felét, így valószínűleg hátrébb sorolódnak a bizonytalan eredetű fájdalom, illetve a mozgásszervi problémák miatt beutalt betegek.