hirdetés

Robbanhat az AIDS bomba Magyarországon. Több száz külföldi prosti, akik csak ugródeszkának használják hazánkat ugyanis semmilyen orvosi szűrésen nem vesznek részt és mind mind  olyan helyekről jönnek, ahol komoly gondot okoz az HIV. Jelenleg csaknem háromezer HIV-fertőzöttet tartanak nyilván a hatóságok, a nem ismert, azaz még nem diagnosztizált esetek számát ennek a háromszorosára becsülik. Ráadásul a kormány sem foglalkozik ezen betegekkel és sajnos a prevencióra is rendre nemet mond a Fidesz egészségügyi politikája. 

  aids4

A kór terjedése az utóbbi években kissé fölgyorsult. S míg a nyolcvanas évek végétől zömmel a vírushordozóknál kezdték el a terápiát, mostanra mind többen már a betegség tüneteivel kerülnek az egészségügy látókörébe.

Az Országos Epidemiológiai Központ statisztikája szerint tavaly és az idén is született már egy-egy, a HIV vírussal saját édesanyjától fertőződött baba. Pedig ha valaki terhessége alatt szedi a vírus elleni gyógyszert, a kicsi akár egészséges is maradhat.

A szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a HIV hazai terjedésének oka kettős. Elmúlt a félelem, hogy az AIDS egy halálos betegség, másrészt, akik mégis gondolnak erre, azok jobban félnek a kórral járó kirekesztettségtől, mint magától a betegségtől, ezért ha az illető tudja is, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozik (mert például gyakran váltogatja a szexuális partnereit, óvszer nélkül szeretkezik, meleg vagy intravénás droghasználó), mégsem megy el a szűrésre. Így a kór terjedésének pillanatnyilag a leghatásosabb eszköze az érintettek felelős magatartása. Vagyis ha valaki tudja magáról, hogy fertőzött, tudatosan óvja a partnereit.