hirdetés

A magyar Kárpát-medence lakó, aki abban a szerencsében részeltetett, hogy ama, ellenségeink húzta határon belül született, hajlamos naiv romantikával tekinteni a kiszakított területekre, különösen Erdélyre és a Partiumra. Arra a Partiumra, amely az itteniek gondolatvilágában ugyancsak Erdélyként jelenik meg. Ugyanakkor, a becsületes magyar, székely ember, ha átlépi azt a bizonyos határt, áhítattal szívja magába a „magyar” levegőt és testvéreként üdvözli „Csonka-ország” lakóit. Csakhogy, ahol akad búza, ott bizony, akad pelyva is. Sok kalandor, haszonleső és áruló keseríti naponta ezt a testvéri kapcsolatot.

 

Gondolva a törvényhozók sanyarú életére, rengeteg munkájára egy fontos dolgot rögzítsünk már a legelején, elkerülve mindenféle kellemetlen, fölösleges ám, mostanában oly’ divatos sajtópert.

Ez a tanmese, akárcsak annak szereplői, történései csupán a képzelet szüleménye. Mindennemű egybeesés csupán véletlen műve. Aki magára vagy másra ismer – így járt…

A történet a mai Románia területén, a szórványban kezdődik, ahol – személyes tapasztalataimból kiindulva, bizton állíthatom –, hogy a magyarság körében mindenki ismer mindenkit, „aki számít”.

Honnan ismerszik meg az, aki számít? Először is: magyarabb a „sima, mezei magyarnál”, az egyszerű népnél. Másodszor: befolyása és jó ismeretségi köre van, mindent – is – el tud intézni. Harmadszor: ők mindig összetartanak, egymással jó, személyes és üzleti kapcsolatot tartanak fent.

Nagyvárad és Déva között félúton egy szomorú múltú, alig több mint ezer lélekszámú magyar falu, Köröstárkány, román nevén Tarcaia található. A románok múltbéli vérszomja, a gyilkosságok tették híressé ezt az falut, ám, manapság egyéb is akad, amely kiemeli ezt a települést a szórványban található falvak közül.

Hirtelen nem is egy, hanem két híresség is akad ezen a településen, mindketten írói vénával megáldottak. Az idősebb egy közíró, aki 3 évvel ezelőtt lett a magyarok mindenható szövetsége Erdélyi Országos Tanácsának elnöke. Akkoriban divatnak látszott Köröstárkányban hatalmas motoron pózolni O1G pólóban, ugyanazzal a névvel, fiatalabb kivitelben… de mindez kit érdekel már! A közösségi oldalról mára eltűnt, „elfújta a szél”… Más úgysem igen figyelt rá, mint főnöke, a mindenható, világra szóló szövetség, kolozsvári, számítástechnikai cégét sikeresen vezető, nem tudni biztosan, milyen nemzetiségű, román állampolgárságú elnöke.

Ám, ekkor emelkedett fel ugyaninnen egy ifjú titán is. Látszólag semmi kapcsolat, csak a kisbolt, meg a falu bármelyik utcája…
Az ifjú, szókimondó titán a határon innen, a fővárosban, az országban, a médiában egyik pillanatról a másikra, ünnepelt sztárrá vált. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nemzeti celebbé, hiszen hirtelen robbant be a semmiből, és egyik napról a másikra a csapból is ő folyt. Méltatták, támogatták, kitüntették, szájtátva hallgatták a híres „szakmabeliek” és egyszerű emberek egyaránt. Kicsit ugyan furcsa volt ez a hirtelen jött siker, de ha az ember útját azok simítják, akik „számítanak”, akkor semmi sem lehetetlen. Persze, ezek a kapcsolatok nem ismernek határokat, és a csonka-országban is akadhat régi, jó káder, még ha nyugdíjas is, aki efféle ambíciókat támogasson, az ifjú újoncok hóna alá nyúljon.
Ment is minden, akár a karikacsapás, kinevezés, jól fizető, befolyásos állás a nemzeti médiában, elnyert pályázatok, könyvkiadás… etc.
Aztán, valami hirtelen megszakadt… Nagy csend lett körülötte. Az ifjú hirtelen kegyvesztett és ezáltal, mélyen sértődött lett. Olyannyira, hogy ma már azoknak az oldalán áll, akiknek a hazája nem a mi hazánk. Akik olyan hazugsággal hitegetik a becsületes erdélyi hazafit, hogy majd ők visszaszerzik Erdélyt, akik saját híveiket is veszélyeztetik, hiszen beoltva, maszkban lázítanak az oltás, a maszk, a nem létező lezárás és a képzelt diktatúra ellen. Mindezt úgy teszik, és akkor hívják utcára a tömegeket, amikor Európában érdekes módon, épp mindenütt „lázadnak”. Persze, nincs e mögött semmiféle szervezés, semmiféle terv vagy Soros-megbízás. Egy pillanatra se gondolja ezt senki, csupán véletlen egybeesés az egész…

Az ifjú titán pedig, újra szárnyal, Petőfit megszégyenítően szónokol, összeesküvésről beszél, világméretű szervezkedésről, diktatúráról, gondolkodni képtelen emberekről, jobb és bal arénáról. Az általa elmondottak hitelesnek tűnnek, hiszen, féligazságok. Veszélyes oltásokról beszél, csak elfelejti említeni, hogy azok, akik most tiltakoznak, bizony szépen, engedelmesen megkapták eddig is sorban az összes létező oltást, sőt, gyermekeiknek is beadatták már. A jobb és bal arénára visszatérve pedig, honnan tudjuk, hogy ők nem éppen a jól kiéheztetett oroszlánok, akik az áldozatra várnak?

Lám, lám, Hölgyeim és Uraim! Akad, aki gondolkodik és ismeri a klasszikus tanmesét is, amely szerint: – a veréb, ha nyakig van a szarban, jobb, ha nem ugrál, mert megeszi a macska.

Ma, az értelmetlen halál korát kell túlélnünk ahhoz, hogy később sereget gyűjthessünk. Az ifjú titán pedig, ha a román politikusokban bízik – mint nagy ívű beszédében említette volt… – sokkal jobban tenné, ha Bukarestben keresgélné azokat a bizonyos írói, szónoki és politikusi babérokat, amelyekre közöttünk, magyarok között immár láthatóan – és saját vallomása szerint, így – érdemtelenné vált. A becsületes és magára valamit is adó magyar, székely ember hamarabb elharapná a nyelvét, minthogy effélét mondjon, de ezt a mesehőst még a köröstárkányi temető is kivetné magából…

( Czeglédi Andrea )