hirdetés

Majd két hónap után átadta a német rendőrség B. Karolt, a magyar nyomozóknak, akinek az elfogását az 1999-es Döcher-gyilkosság miatt kérték a magyar nyomozók. Érdekes, hogy a kiadatását nem azonnal azaz Turek és az ő elfogás után kérték a magyar hatóságok, ami egyfajta nyomozástaktikai elem lehetett. Most kiderült, hogy B.Karolt Döcher György meggyilkolásával gyanúsítják, akárcsak D.Alexet, azaz Tureket.

 

B.Karolt szerdán, adta át a német rendőrség a TEK-nek, akit október 8.-án fogtak el, akárcsak vélelmezett társát D. Alexet, akit  Budapesten fogtak el a rendőrök.

Német és osztrák rendőrök egy 1999-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját hozták Magyarországra – olvasható a Police.hu-n. A közleményben nem nevezték meg a bűncselekmény áldozatát, de az elkövetés dátumából arra lehet következtetni, hogy a Döcher-gyilkosságról van szó.

Döcher Györgyöt és bolgár testőrét 1999. február 2-án, Budapesten, a XV. kerületi Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen lőtték le ismeretlenek. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda a szlovák állampolgárságú D. Alex és B. Karol ellen folytat eljárást emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A német hatóságok döntöttek B. kiadatásáról, majd – az osztrák rendőrség közreműködésével – kedden Hegyeshalomnál átadták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, ahonnan a TEK műveleti egységei szállították Budapestre.

A szlovák férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását. A bíróság minden bizonnyal elrendeli a gyanúsított előzetes letartóztatást. Feltételezett társa D.Alex továbbra is előzetesben van október 8-a óta.

Az Esti Újság úgy tudja különösebb nyomozati cselekmény nem igazán történt az elfogások óta . Turek óvadék kérelmét elutasították és előzetes letartóztatását meghosszabbították

Az pedig teljesen meglepetésként ért minket, hogy D.Alex, azaz Turek szlovák állampolgár lett legalábbis a rendőrségi kommüniké szerint. Picit fura.

( A.J.)