hirdetés

A rendőrség újabb felvételekkel bizonygatja, hogy mekkora veszélyt jelentettek rájuk a pénteki diák tüntetők.  A támadáshoz használt eszközök közt van papírrepülő, esernyő, összepréselt sörösdoboz, kulacs és anyacsavar is. Sőt bemutatták, ahogy egy rendőr eldől egy diákkal együtt, de van bizonyíték leöntött egyenruháról is és egy repülő üveg is erősíti a bűnlajstromok listáját. Nem tudjuk, hogy igazából sírjunk vagy nevessünk-e ezen bizonyítékok láttán , mert bizony egy sporteseményen komolyabb dolgok kerülnek a pályára.

A legutóbbi, pénteki diáktüntetésen több alkalommal is egymásnak feszültek a rendőrök és a diákok, akik a pedagógusok státusztörvénye, illetve a magyar oktatás helyzete miatt tiltakoztak. A demonstráció bejelentett része az Oktogonnál ért véget, de sokan átmentek a Fidesz Lendvay utcai székházához.

A magyar rendőrség még a hajnali órákban fontosnak érezte, hogy rendkívüli, rögtönzött sajtótájékoztatót tartson arról, hogy a javarészt tinédzserekből álló tüntetők az ilyen helyzetekre kiképzett rendőröket állításuk szerint verbálisan, illetve tettleg is provokálták először papírrepülőkkel, aztán különböző tárgyakkal.

A sajtótájékoztatón Fülöp Gergely rendőr alezredes egyébként tagadta azokat a helyszíni beszámolókat, hogy a rendőrök a gyerekek gerincét és veséjét ütlegelték volna. A helyszínen készült felvételek alapján egyébként volt rendőr, aki sokkolóval is fel volt szerelkezve.

A rögtönzött sajtótájékoztató és Fülöp alezredes nyilatkozata után a rendőrség továbbra is igyekszik azt kommunikálni, mekkora veszélyt is jelentettek rájuk a diákok: most egy igényesen összevágott Facebook-videóban mutatják be azokat a tárgyakat, amelyeket korábban külön ki is állítottak a sajtónak:

A felvételen látszik, hogy egy üveg repül a rendőrök felé, majd széttörik a földön, ezenkívül bekarikázták, ahogy eldől egy rendőr a tömeg nyomása miatt eldőlő fiú miatt; mutatnak egy fotót egy sörösdobozról; egy másikat egy rendőr vízfoltos (sörfoltos?) ruhájáról; egy anyacsavarról;
egy fémkulacsról; illetve még két másik fémkulacsról, és három-négy sörösdobozról.

Ezeken kívül különböző karcolásokat is megmutatnak a helyszínen parkoló autókról.

A rendőrség a diáktüntetések kezdete óta igyekszik minden felelősséget a fiatalokra hárítani, és feltűnően sokat és gyakran kommunikálnak arról, hogy milyen atrocitások érik a rendőröket „néhány száz feldühödött, megvadult ember” miatt – ahogy korábban a rendőr alezredes jellemezte a Lendvay utcai tüntetőket. Az egyelőre nem világos, hogy tervez-e a magyar rendőrség hasonlóan aprólékos beszámolókat hazai futballmérkőzésekről is a jövőben.

Az ügyben az ügyészség bejelentette, hogy nyomozást rendelt el az agresszív diákok miatt. Nos az már most elmondható, hogy ebből vádat emelni nehéz lesz. De, nem lehetetlen. Az is tény, hogy a diákok nem voltak agresszívak. Az nem egy fenyegető viselkedés , hogy a rendőrsorfalhoz nyomják az ott álló diákokat. De nem is hivatalos személy elleni erőszak ! Persze a nyomozás, a gyanúsítások mindenképp megfélemlítőik lesznek.