hirdetés

Törvénysértő volt a rendőrség a tüntetőkkel szemben. Jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla annak a két tibeti férfinek az ügyében, akiket 2012 tavaszán jogsértő módon vegzáltak a rendőrök egy tüntetésen Budapesten. A rendőrségi verdikt szerint megsértette a tüntetők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát. A meghurcolt tüntetők másfél milliós kártérítést kell hogy kapjanak a belügyminisztériumtól.  

Budapest, 2015. március 10. Résztvevõk Tibet kínai fennhatóság alá kerülésének 56. évfordulója alkalmából tartott figyelemfelhívó demonstráción Budapesten, a kínai nagykövetség épülete elõtt 2015. március 10-én. A háttérben Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke (b3). MTI Fotó: Soós Lajos

A kínai miniszterelnök-helyettes látogatásakor jogtalanul bilincseltek meg és állítottak elő három aktivistát, akik Tibet szabadságáért tüntettek – mondta ki jogerősen a bíróság. Karma Dordzse egyetemi tanár, a dalai láma kormányának korábbi tanácsadója például nyolc órát töltött a rendőrségen. Az incidens hátterét a kínai miniszterelnök-helyettes budapesti látogatása szolgáltatta. A bíróság szerint a rendőrség megsértette a Tibet szabadságáért tüntető férfiak szabad véleménynyilvánításához fűződő jogát azzal, hogy a kínai konvoj elhaladásakor sorozatosan, önkényesen igazoltatták őket. 2012-ben, a pekingi olimpia évében Tibeten belül és kívül is megerősödtek a kínai megszállás ellen tiltakozó hangok.

A jogtalanul megbilincselt és előállított férfiaknak egymillió, illetve félmillió forint nem vagyoni kártérítést és annak kamatait ítélték meg. Emellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság 330 ezer forint perköltséget is kénytelen kifizetni.

A sértettek egyike Karma Dordzse egyetemi tanár, a dalai láma kormányának korábbi tanácsadója, akit nyolc órára elő is állítottak, ezért kapta ő a nagyobb összegű jóvátételt. Cevang Tinlej, a másik sértett menekültstátuszzal tartózkodik Magyarországon. A harmadik felperes Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke, de neki csak első fokon ítéltek meg kártérítést, másodfokon csak a jogsérelmet állapították meg. Emiatt a Kúriára viszik az ügyet – mondta Gaudi-Nagy Tamás védőügyvéd.

Mint mondta Gaudi-Nagy-Tamás, ez már a harmadik elmarasztaló ítélet hasonló ügyben (egy 2009-es és egy 2011-es Tibet-tüntetés ügyében is hasonló bírósági döntések születtek), így a magyar rendőrség és a belügy a Tibet-aktivisták jogainak notórius megsértőjének mondható.

(Fotó: 444.hu, illusztráció)