Elítélték a szerelőt foglyul ejtő nénit
2016-04-08 07:50
Börtönbüntetést kapott az a nő, aki bezárta a telefonszerelőt. A szakit azért ejtette foglyul a nagykanizsai nő, mert nem javította meg a telefont. Személyi szabadság megsértése miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték a telefonszerelőt bezáró nőt.

A hatvanéves vádlott asszony tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A helyszínre érkező szerelő megállapította, hogy a vonal jó, a telefonkészülék romlott el, és közölte azt is, hogy ehhez sajnos nem ért, s nem tudja megjavítani, mert ő vonalellenőr.
A hibabejelentő nő ezt nem tudta elfogadni, és azt mondta a szerelő férfinak, hogy addig bizony nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várt, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget.
A rendőrök először a kaputelefonon keresztül kérték az asszonytól, hogy engedje be őket, de ezt a nő nem tette meg, ezért más lakó nyitotta ki a társasház bejáratát. A nő a lakásajtót is csak többszöri felszólításra volt hajlandó kinyitni és kiengedni a lakásból a szerelőt, aki nagyjából egy órát töltött ott akarata ellenére.
A Nagykanizsai Járásbíróságon az asszony elmondta védekezésében, hogy megbánta, amit tett, azzal indokolta tettét, hogy nagyon rossz lelkiállapotban volt a történtek idején.
A bíróság személyi szabadság megsértése miatt jogerősen 150 ezer forint pénzbírsággal sújtotta az asszonyt, aki részletfizetési lehetőséget kapott. Ha nem fizeti meg a bírságot, büntetése 150 napi elzárásra változik.
(Fotó: nlcafé)