Elfogtak három személyt az újszegedi gyilkosság ügyében
2023-05-29 21:43
Úgy tűnik három személynek is köze volt a rejtélyes újszegedi halálesethez. A szegedi nyomozók hamar elfogták a három gyanúsítottat és őrizetbe vették őket. Az ügyészség a haláleset miatt a három érintett előzetes letartóztatását indítványozta a bíróságnál.
Ahogy arról az Esti Újság is beszámolt, a szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja. Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik. A rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erős területen történt. A telket a holttest felfedezését követően szalagokkal zárták körbe a rendőrök, a tetthely fölé a vasárnap délutáni szemerkélő esőben sátrat emeltek, ahol fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak. A sátor közelébe egy generátort is telepítettek, mert a helyszíni szemle az éjszakába nyúlt .
A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.