hirdetés

Zaklatás miatt elítélték Borsodi Lászlót, Levelek volt polgármesterét. A politikust jogerősen 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték, amelyet 3 évre felfüggesztettek. Az ítéletet a vádlott és az ügyészség is elfogadta így lett vége a pernek. Borsodi a magyar kriminalisztikába is bevonult, mert politikust ilyen bűnügyben az elmúlt évtizedben nem marasztaltak el.

 

Borsodi Lászlót 2017-ben jelentették fel zaklatás vádjával, a nyomozást pedig a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság folytatta le. A politikus több digitális eszközét is lefoglalták, amelyeken olyan kép- és videófelvételeket találtak, amelyek összefüggésben vannak az üggyel.

Bár korábban Borsodi László tagadta a vádakat, a biztonságikamera-felvételek az ügyészség szerint nem a volt városvezető mellett tanúskodnak.

A volt városvezető, miután véget ért kapcsolata a két nővel, álnéven különböző profilokat hozott létre közösségi oldalakon és képmegosztókon, amelyekre a sértettek tudta nélkül, de elérhetőségüket megjelölve feltöltötte a róluk készült, állítólag előzetesen megszerkesztett fotókat, illetve erotikus videókat. A nők erre úgy jöttek rá, hogy több ízléstelen telefonhívást is kaptak különböző ajánlatokkal. Értesülések szerint a férfi így akart bosszút állni a megszakadt kapcsolatokért.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség 2018 októberében emelt vádat a Nyíregyházi Járásbíróságon, két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt. Az említett képfelvétel szexuális tartalmú.

Borsodi László tíz évig vezette Levelek községét. Teljesen váratlanul mondott le 2020 júliusában, a hivatali teendőket pedig azonnal átadta az alpolgármesternek. Lépését mindenki értetlenül fogadta, a döntés mögött több indokot is sejtettek a község lakosai és a különböző sajtóorgánumok is.

Az ítéletet az ügyészség, a vádlott és védője tudomásul vette, így az pénteken jogerőre emelkedett.

( T.E.)