hirdetés

A világnak megbocsátásra van szüksége mondta Ferenc pápa az olaszországi Assisi városában, ahol a Szent Ferenc által is látogatott Porziuncola-kápolnában, a megbocsátás szentélyében imádkozott rendkívüli biztonsági intézkedések mellett. A pápa szerint sokan élnek haragban és gyűlölködve, elrontva így saját életüket.

ferenc assisi-reuters

Ferenc pápa beszédében hangsúlyozta: a világnak megbocsátásra van szüksége, túl sok ember él haragba zárkózva, gyűlöletet táplálva, megbocsátásra képtelenül, elrontva saját és más életét is ahelyett, hogy a nyugalom és a béke örömére találna. Hozzátette, tudja, hogy nem mindig könnyű megbocsátani, de az emberiség számára ez a kijelölt út. Megjegyezte, hogy az irgalmasságnak szentelt szentévben egyértelművé vált, hogy a megbocsátás útja tudja igazán megújítani az egyházat és a világot. Az irgalmasság tanúsítása olyan feladat a mai világban, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

A katolikus egyházfő néhány órás látogatást tett az umbriai városban, ahova helikopterrel érkezett a Vatikánból. Ferenc pápa egyedül az Angyalos Boldogasszony-bazilikát kereste fel, amelynek belsejében a Porziuncola-kápolna áll. Egy 6. századi kápolnáról van szó, amelyet a Szentföldről hozott földön emeltek. Az apró kápolna Szent Ferenc imahelyeként ismert, amely idén ünnepli a megbocsátáshoz kötött búcsú nyolcszázadik évfordulóját. Az umbriai ferences szerzetes 1216-ban azt kérte a pápától, hogy a megbocsátás szentélyeként is ismert Porziuncola a búcsú kiváltságában részesüljön. Aki a Porziuncola ajtaján belép, megbocsátásban részesül, és minden év augusztus első két napjában ez a búcsú a világ többi szerzetes templomára is kiterjed. A mostani az első alkalom, hogy a katolikus egyházfő a megbocsátás búcsúján látogatott Assisibe.

Ferenc pápa egyedül imádkozott a Porziuncola-kápolnában, majd beszédet tartott. Ezt követően a hivatalos programtól eltérve gyóntatásra szólította fel a ferences szerzeteseket és velük együtt a gyóntatószékekhez ment a hívőket gyóntatni. Később a bazilikához tartozó idősotthonban ápolt szerzetesekkel találkozott. A nevét Szent Ferencről választó Ferenc pápa egyik első olaszországi látogatása is Assisibe vezetett, 2013 októberében. Mostani látogatása során Assisiben kiemelt szintű volt a biztonsági készültség: a hívők tizenöt biztonsági kapun keresztül juthattak el a bazilikához.