hirdetés

Nem kell nekik terror, de még terrorveszély sem. Angola betiltotta az iszlám vallást. Sőt a meglévő mecseteket is lerombolják.
angola iszlámAz afrikai Angola, egykori portugál gyarmat a világ első országa, amely betiltotta az iszlám vallást. Angola a betiltásnál azonban nem áll meg. Az elkövetkező időkben lerombolja az ország 80 mecsetjét. Angolában a 28,8 millió lakosból fél millió muzulmán. A többi keresztény. Az angolai kormány ezt nyilatkozatában az iszlám által okozott terrorveszéllyel indokolta és hangsúlyozta, hogy

Az iszlám nem egyeztethető össze az alkotmánnyal és a vallással, írta a konzervatív Unser-MittelEuropa hírportál.

Angola már 2013-ban nemkívánatossá minősítette az iszlámot, méghozzá egy jogi “csellel”. A törvény szerint ugyanis csak 100 ezer hívővel lehet államilag elismert egyházat alapítani, a muszlimok pedig nincsenek ennyien.
Évekkel ezelőtt lét luandai mecsetet már leromboltak és 120 Koránt elégettek. Ezek nyomán a muszlim világban tiltakozások kezdődtek, angolai zászlókat égettek.

A The Guardian arról számolt be, hogy Angolában rendszeresen inzultálják a fátylat viselő muszlim nőket, noha törvény nem tiltja a nikáb vagy más fejkendő viselését.