hirdetés

Ámokfutót vett őrizetbe a rendőrség. Egy férfi több tíz kilométeren át menekült autójával eszeveszett száguldással Balatonfüred és Veszprém között. Az egyik rendőrt kis híján elgázolta az üldözött autós. Hogy miért rendezett ekkora ámokfutást a férfi, nem tudni, az ügyészség erről nem adott hírt.

rendőri túlkapás

A férfi, miután a rendőrök Balatonfüreden igazoltatni akarták, nem állt meg járművel. Sőt lakott területen belül is 140 kilométer/órás sebességgel hajtott, megpróbálván elmenekülni az őt üldöző rendőröktől. Az egyenruhások Veszprém határában, a Balatonalmádi felől bevezető útszakaszon két gépkocsival útzárat állítottak fel. A férfi ekkor megállt a járművel, ám amikor a vele szemben intézkedni próbáló rendőr a gépkocsijába behajolt, ismét gázt adott, és az útzárat áttörve elhajtott. Az intézkedő rendőr szerencsére csak könnyebben sérült meg.

A menekülő autóst végül a veszprémi elkerülő úton három rendőrautóval állították meg, azokban anyagi kár keletkezett. A főügyészség közölte: az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette, az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Az ámokfutó súlyos éveket is kaphat, hisz egy rendőrnek sérüléseket okozott.

(Fotó: illusztráció)