hirdetés

Újabb Vidi siker a BL körben. Bár a harmadik kapussal Gábor Péterrel vágott neki a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának, ahol a walesi The New Saints fogadta a magyar bajnokot. A Fehérváriak komoly hátránnyal kezdték a meccset hisz három játékosuk sem léphetett pályára bosszantó adminisztrációs hibák miatt.

Gyurcsó NSO

Sajnos a Vidit az ág is húzta. Nemcsak csatárposzton akadtak gondok hanem kapusoknál is ,  mert sem Branislav Danilovichoz, és Filip Pajovichoz hasonlóan Mirko Ivanovszkinál is adminisztrációs hiba okozott gondot, ezért nem léphetett pályára, Feczesin Róbert pedig sérülés miatt nem játszhatott.

Rögtön a találkozó elején egy szabadrúgásból érkező bal oldali beadásra húzódott előre a hazaiak védője, Aeron Edwards, és csak kevéssel maradt le a labdáról. A folytatásban a mezőnyben folyt a játék, a 18. percben azonban Gábor passzára a tizenhatosnál majdnem lecsapott Michael Wilde. Huszonnégy percet kellett várni az első igazi magyar helyzetre, Pátkai Máté indításából Gyurcsó Ádám iramodhatott meg, azonban védője utolérte, így csak gyengén tudott a kapura lőni, Paul Harrison bal lábbal nagyot védett. Ezt követően csak kisebb helyzetek voltak az első félidőben, gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a felek.

A folytatásban csak remélhettük, hogy harapósabb lesz a székesfehérvári együttes. Csakhogy a második játékrész sem hozott túl nagy változást a csapatok játékában, így a Videoton vezetőedzője, Bernard Casoni cserével próbált életet lehelni gárdájába. Koltai Tamást Marko Pajac váltotta. Az iram nem, az eredmény azonban változott. Gyurcsó góljával a 77. percben megszerezte a vezetést a magyar együttes. A folytatásban több találat nem született, így 1-0-ra nyert a Videoton.

A visszavágót jövő szerdán rendezik a Sóstói Stadionban.

( Fotó: nso.hu )