hirdetés

A lopás miatt bevitt férfi életét vesztette a Hevesi Rendőrkapitányságon. Az előállított férfi családja szerint bántalmazták a férfit, aki ebbe halhatott bele, mert egy műtétre várt.

rendőri túlkapás

Előállítás után nem sokkal egy lopás miatt elfogott férfi meghalt a rendőrségen. A rendőrség közlése szerint a 33 éves helyi férfi a kapitányság épületében rosszul lett, majd hirtelen eszméletét vesztette. A rendőrök azonnal elsősegélyben részesítették és értesítették a mentőszolgálatot, azonban már nem sikerült újraéleszteni. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

A meghalt férfi családja szerint azonban más történhetett. A szabálysértés miatt bevitt fiatal férfi ugyanis műtétre várt, addig is egy csövet helyeztek be a testébe. A család azt sejti, hogy bántalmazhatták a rokonukat, és ez a cső mozdult el, s okozta a halálesetet, éppen ezért igazságügyi szakértők kirendelését kérik.

(Fotó: illusztráció)