hirdetés

II. Erzsébet brit királynő bizony uralkodási rekordot állított fel. Mindenkit lekörözött mint király az ősei közül. Születésekor talán senki sem gondolta, hogy egyszer ilyen nehéz feladat nyomja majd a vállát Erzsébetnek, hiszen nagybátyja és édesapja után csupán harmadik volt az utódlási sorban, így egy ideig gondtalanul élte az arisztokrata gyermekek nem túl szokványos és nem nehéz életét. A királynő imádja a kutyákat. Ővé a világ leghíresebb drágaköve. És soem megy sehova a kis ridikülje nélkül. Ja és neki van a legtöbb ruhája is a világon.

II.Erzsébet

Négy évvel fiatalabb húgával együtt oktatásukról nevelőnők gondoskodtak. Aztán 1936 januárjában nagyapja meghalt, apjának testvére, VIII. Eduárd pedig lemondott a trónról, így hirtelen édesapja lett a király, Erzsébet pedig az első számú örököse. Erzsébet apja erős dohányos volt, és már trónra kerülése pillanatában beteg volt, így amikor elhalálozott, Erzsébet 25 évesen, akkor már két gyermek anyjaként lépett a trónra. Azóta 63 év telt el, és még mindig ő az uralkodó, néhány nappal ezelőtt pedig megelőzte az eddigi csúcstartót, Viktória királynőt is, aki 63 éven, 7 hónapon és 2 napon át ült a trónon.

Erzsébet a világ leghíresebb uralkodója, de a csillogás és a szóbeszéd homályán keresztül mindig is nehéz volt személyiségéről képet kapni. Íme, néhány kevésbé ismert, de érdekes dolog a rekorder brit uralkodóról!

Bár az köztudott, hogy Erzsébet rajong a corgikért, azt kevesen tudják, hogy eddigi uralkodása alatt több mint 30 kutyának viselte gondját, melyek mind egytől egyig első kis kedvencének, Susannak a leszármazottai. A királynő édesapja, VI. György vezette be ezt a fajtát a királyi udvarba, amikor megvásárolta első, Dookie nevű corgijukat. A kis Erzsébet rajongott az állatért, ezért 18. születésnapjára kapott egy saját kedvencet is, akit Susannak nevezett el. Bár a királynőnek jelenleg mindössze 4 kutyája van, korábban olyan is előfordult, hogy egyszerre 8-10 corgi sündörgött körülötte. A kutyáknak királyi dolguk van, legtöbbször bélszínt vagy csirkemellet kapnak enni, melyet maga a királyi séf készít el nekik. A húst pecsenyeszafttal öntik le, és mindennap délután ötkor szolgálják fel a corgiknak a Buckingham-palotában.

Erzsébet az egyszerűség híve maradt, a második világháború alatt ugyanis ő és férje, Fülöp kénytelenek voltak hozzászokni a spóroláshoz. A királynőről elterjedt, hogy utál bármit is kidobni, étkezéseihez pedig a Tupperware műanyag edénycsaládot használja, melynek célja, hogy hosszan megőrizze az ételek frissességét. Reggelire kukoricapelyhet eszik, ebédre pedig legszívesebben pörköltöt vagy fasírozottat rendel a szakácstól, mindezt pedig jó angol módjára egy csésze teával öblíti le. Azt is tudjuk, hogy reggelente mindig leírja a személyzet számára, mi aznapra a szíve-vágya, és állítólag minden délelőtt 11-kor felhajt egy pohár gin-tonikot, más alkoholt viszont ritka kivételekkel nem fogyaszt.  Szokása, hogy az ebédlőasztalnál rúzsozza magát, és sosem érintheti meg senki, még olyan nagy tiszteletben álló személyek sem, mint Michelle Obama.

Erzsébet maga sem tudja, mennyi ruhát viselt az évek folyamán, korábban ugyanis a protokoll szerint a királynő egy ruhát csak egyszer vehetett fel. Neki van állítólag a legnagyobb és legkülönlegesebb ékszergyűjteménye, többek között övé az egyik leghíresebb drágakő a világon, vagyis a hírhedt Koh-i-Noor. A karján mindig ott lóg ikonikus retikülje, amelyhez úgy ragaszkodik, mint aki nem szokott a nyilvánossághoz, és muszáj valamibe kapaszkodnia. Szinte sosem látni retikül nélkül. Ha a táskát a bal karján tartja, az azt jelzi, hogy minden rendben van. De ha a jobban, az jelzés az udvarhölgyeknek, hogy induljanak tovább.

Erzsébet királynő rajong a Downton Abbey című brit tévésorozatért, egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy történelmi pontatlanságok után kutat a népszerű szériában. Általában elégedett a produkcióval, azonban egy alkalommal komoly tévedésre lett figyelmes. Az egyik epizódban egy fiatal brit tiszt második világháborús érmet viselt az első világháború idején.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Erzsébet királynő többet utazgatott, mint bármely más uralkodó a történelem során. Első hivatalos külföldi látogatását 1947-ben tette Dél-Afrikába, azóta pedig több mint 110 országban járt. Eddig 24-szer volt Kanadában, 16-szor Ausztráliában, 10-szer Új-Zélandon és hatszor Jamaicában. II. Erzsébet az első brit uralkodó, aki állami látogatást tett Kínában (1986), Oroszországban (1994) és Malajziában (1998). Uralkodóként ő lépett be először az 1921-ben Nagy-Britanniától függetlenné vált Írországba.