hirdetés

Rossz döntés volt a kínai oltóanyagok beadása az időseknek, a vakcina hatékonyságával kapcsolatban ugyanis több kétely is felmerült korábban is. Azonban nem volt más oltóanyag a járvány elején. Most Rusvai Miklós kijelentette: az oltások kezdetén vakcinaínség volt, azóta már kiderült, hogy a Sinopharm kevésbé immunogén az időseknél.

Rusvai Miklós az egyik bulvárlapnak  beszélt a Sinopharm vakcina hatékonyságával kapcsolatban felmerült problémákról. Bár arra a kérdésre, hogy hiba volt-e az időseknek kínai oltóanyagot adni a koronavírus ellen, igennel felelt, hozzátette: ez volt az első Covid–19 elleni vakcina, amely hazánkba nagy mennyiségben érkezett, ezért őket mint veszélyeztetett csoportba tartozókat is ezzel oltották be.

Azóta már kiderült, hogy pont náluk a koronavírus ellen kevésbé immunogén hatású az oltóanyag, ezért is próbálták elérni, hogy ők mielőbb adassák be maguknak a harmadik dózist másból.Ameddig pedig erre nem volt lehetőség, azt ajánlottuk, hogy a román határ túloldalán felállított oltópontokon adassanak be Pfizert maguknak, akik itthon Sinopharmot kaptak. Az uniós állampolgárok ugyanis jogosultak voltak ott vakcináztatni magukat – fogalmazott a lapnak a víruskutató, aki azt is elárulta: akinek volt módja, segített ennek leszervezésében annak idején.

Ugyanakkor azt is kifejtette: aki Sinopharmot kapott, annak sem kell úgy vennie, mintha azok az adagok az oltási sorban nem számítanának.
Az immunrendszer az első két oltásra, a Sinopharmra is visszaemlékszik, ezért a harmadik oltás sokkal erőteljesebb immunitást eredményez, ha váltás történik, és mondjuk harmadikként Pfizert kap – ismertette, majd hozzáfűzte, a negyedik oltás pedig végképp elsimítja a különbségeket.

„Aki nagyon kellemetlen mellékhatást tapasztalt mondjuk a Pfizer vagy a Moderna után, az adasson magának Sinopharmot, mert emlékeztetőnek az is jó, és mellékhatások azután jelentkeznek legkevésbé” – részletezte Rusvai Miklós.

A víruskutató elmondta: a variánsok tekintetében inkább az oltás beadásának ideje számít, mintsem annak típusa. „A Sinopharmmal oltottak, ha legalább egy más típusú oltást is kaptak, akkor ugyanúgy többé-kevésbé védettnek érezhetik magukat. Teljes védelem persze soha nincs, a biológia nem ismer 100 százalékot, mindig vannak kivételek” – nyilatkozta a lapnak. Arról is beszélt, hogy ugyan ősszel, a hűvösebb idő beköszöntekor lehet számítani arra, hogy a koronavírus új erőre kap, egyelőre nincs kilátásban az omikronnál veszélyesebb variáns megjelenése.

Sok fertőzött lesz, de a Covid influenzaszerű megbetegedéssé enyhült, vagyis az egészségügyre nem nehezedik majd fokozott terhelés. Kevesen kerülnek lélegeztetőgépre, és szerencsére egyre kevesebben halnak majd meg a Covid miatt – mondta a professzor, aki ezért is úgy véli, hogy a harmadik oltást erre készülve jobb mielőtt beadatni, hacsak időközben át nem esett az illető a fertőzésen. Rusvai Miklós a negyedik oltás előtt állóknak azt tanácsolja, hogy várjanak kicsit, mert hamarosan hozzánk is megérkezik a most domináns variáns ellen hatékonyabb „omikron-vakcina”.