hirdetés

Több egészségügyi problémával küzdenek a naponta dohányzó tinédzserek, a kamasz lányoknál pedig még több gondot okoz a dohányzás – derült ki egy nemzetközi kutatásból, amely a napi dohányzás és a tinik egészsége közti kapcsolatot vizsgálta.

dohányzó tiniBár az utóbbi húsz évben világszerte jelentősen csökkent a dohányosok száma, még mindig sok kamasz cigarettázik, akiknek emiatt több egészségügyi problémájuk van, mint nem dohányzó tárasaiknak.

A Nicotine and Tobacco Research című szaklapban közölt tanulmány szerint az Oregoni Állami Egyetem, valamint a Bergeni Egyetem és a Norvég Közegészségügyi Intézet kutatói az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által finanszírozott, Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (HBSC) elnevezésű kutatás adataival dolgoztak.

A jelenleg 43 ország közreműködésével készülő felmérés – amely az 1980-as években kezdődött – négyévenként ismétlődik 11, 13 és 15 éves iskolások bevonásával.

A mostani tanulmány készítői Norvégiában vizsgálták a 15 éves gyerekek dohányzási szokásait és egészségi problémáit az 1993–2009-es időszakban, amikor drasztikusan csökkent a dohányosok aránya az országban.

A HBSC-felmérés részeként a tanulókat a dohányzási szokásaik mellett arról kérdezték, hogy milyen gyakran érzékelnek olyan testi és lelki egészségi problémákat, mint a fej-, gyomor-, hátfájás, szédülés, ingerlékenység, idegesség, rossz közérzet és alvási nehézségek.

Az eredmények szerint a lányok általánosságban véve több problémáról számoltak be, mint a fiúk. A nemek közti különbség sokkal jelentősebb volt a dohányzó, mint a nem dohányzó tinédzserek körében. A naponta cigarettázó kamasz lányok számoltak be a legtöbb egészségi problémáról.

A problémáik miatt rágyújtóknál erősebb a függőség

Az oregoni egyetem professzora, Marc Braverman kiemelte, amennyiben a kamaszok azért gyújtanak rá, hogy megbirkózzanak a testi vagy lelki panaszaikkal, akkor esetükben magasabb lehet a függőség kockázata, mint azoknál a fiataloknál, akik társaik vagy csoportnyomás hatására dohányoznak.

Az előbbi csoport esetében valószínűleg a szokásostól eltérő stratégiákra és intenzívebb közbelépésre lenne szükség, hogy leszokjanak a dohányzásról.

Ahogy a dohányosok aránya csökken, a még dohányzók leszoktatása egyre nagyobb kihívást jelent.

Néhány kutató szerint az utóbbiak olyan keményvonalas dohányosok lehetnek, akik nagyon régóta pöfékelnek és vagy nem akarnak leszokni, vagy úgy vélik, hogy nekik úgysem sikerülne.

Braverman úgy vélte, hogy a kamaszok egészsége és dohányzási szokásai közti kapcsolat megértése segíteni fogja a közegészségügyi szakembereket abban, hogy jobb leszoktatási stratégiákat dolgozzanak ki a korosztálynak.